"A költő öregkori munkásságát

fiatal kritikusok értékelik,

ez természetes,

az embernek öregen is van véleménye, csak nem hangoztatja,

de honnan tudják, milyen öregnek lenni?" (Irodalom)

Az év egyik legszebb verseskötete arról szól, hogy valaki megöregszik, és ennek a szomorú és magányos tapasztalatnak a megragadásához keresi a nyelvet. Oravecz Imre kötetét a 2015-ös év végi listánk legjobb 10 kötete közé választottuk. A Távozó fa az öregedésről írt szomorúan csodálatos esettanulmány fákkal, madarakkal, kisgyerekkel, egyben időutazás, amiből megtudhatjuk, hogyan szűkül össze az életünk. Honnan tudjuk, hogy milyen öregnek lenni? - teszi fel a kérdést Oravecz, mi meg pontosan az ö versei segítségével juthatunk közelebb a válaszhoz. A hét könyve nem a politikailag korrekt szépkorúak világát ábrázolja, hanem a a veszteségekkel teli valódi öregkort.

A kötet nyitóverse úgy működik, mint egy nagyon hosszú és lassú kameramozgás egy fekete-fehér filmben, amiből nemcsak a főszereplő időhöz és térhez való viszonyát ismerjük meg, hanem az egyszerű képből magát a beszélőt is:

"A ház előtt kert,

a kert alatt völgy,

a völgyön túl hegy,

a kertből a napot nézem,

mely leáldozóban van a hegy mögött" (Alkony)

A 2005-2014 között írt verseket összegyűjtő kötet az elmúlással foglalkozik erős létösszegző indíttatással. Az Irodalom című versében feltett kérdésre egyébként sokféle válasz adható, én a Távozó fa után sokkal több mindent megtudtam az öregedésről, a magányról, a kapcsolatok felbomlásáról, és arról, hogyan lesz a testünk saját magunk ellensége. Oravecz szorong, és vele szorongok már én is az elmagányosodás hullámvasútján. A versekkel tényleg bemászhatunk a költő fejébe és szívébe.

Kapcsolódó anyagok:

Oravecz Imre a Literáriumban

Interjú Oravecz Imrével

A verseskötet hat részből épül fel, az első háromban (Téli éjszaka, Helyreállítás, Távozó fa) sok természeti képet és létösszegző hangot találunk. A második hármasból (Matyi, Madárnapló, December, morning) a Matyi című résznek még talán az eddigieknél is nyomasztóbb a hangulata, hiszen az öregedést nem önmagában, hanem kisfiához képest tapasztaljuk meg:

“Öreg, hatvankettő voltam,

mikor született,

és szorongva gondoltam rá, hogy túl fiatal lesz majd,

és nem tud mit kezdeni a halálommal,

nem sejtettem,

hogy van ennél rosszabb,

még életemben elveszített engem.” (Bánat)

A kötet legdinamikusabb része ez a ciklus gyerekelhelyezési perről, gyerekrejtegetésről és apa-fiú beszélgetésről. Itt például arról is olvashatunk, hogy a gyerek anyja az elhelyezési perben a családi erőszak hamis vádját az Ondrok gödre című regény egy részletével akarta igazolni.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2016. jan. 10.