Egy Rúzsa a Rózsák között (Kulter)
(kiadvány: Sömmi.)

Cserna-Szabó András egy interjúban annak a véleményének adott hangot, miszerint Krúdy és Móricz „gyengén muzsikálnak”, amikor Rózsa Sándor legendáját újraírják. Kétségtelen, hogy sem a Krúdy, sem a Móricz életműben nem állnak előkelő helyen ezek az írások. Bár Cserna-Szabó a fenti kijelentéséhez nem tette hozzá, nyilvánvaló, hogy saját Rózsa Sándorról szóló regényének, a Sömminek más sorsot szánt – nem egyszer olvasós, könnyen felejthető könyvet szeretett volna írni.

Pedig a Sömmiben több olyan elemet is találunk, mely efelé terelheti a művet. Már a téma- és műfajválasztás magában hordozza ezt a veszélyt, hiszen a betyártörténet nem kifejezetten szépirodalmi műfaj, ahogy azok a műfajok sem, melyek még helyet kapnak Cserna-Szabó regényében (például western, erotikus irodalom, vámpírtörténetek stb.). A Sömmi minden bizonnyal szórakoztató műként is megállja majd a helyét (a feszes sztori, az izgalmas epizódok végig lekötik az olvasót), de hogy valószínűleg elkerüli majd a Rózsa Sándor-regények közös végzete, az elsősorban nyelvi megalkotottságának, valamint a feldolgozott néprajzi és irodalmi tudásanyagnak köszönhető. A regény elolvasása után talán ezért is jutott eszembe elsők között Szeghalmi Lőrincz 2012-es Levelek az árnyékvilágból című kötete, amely nagyon hasonló szerkesztési elvre épül. Réti Zsófia kritikájában Charles Jencks posztmodern elmélete alapján olyan regényként értelmezi a könyvet, melynek kettős kódolása van: „a szélesebb publikum is élvezetesnek és tetszetősnek találja, a szakmai közönség felismeri az intertextuális játékokat, az újszerű ötleteket.” (Réti Zsófia, A betű nem elég, Alföld, 2013/5). Ugyanez igaz a Sömmire is: nem kötelező magasirodalomként olvasnunk, de ha így teszünk, azt is meghálálja.

A Sömmi embertelen, kegyetlen világa újat hoz a korábbi Rózsa Sándor-regényekhez képest. Persze ez önmagában még nem nagy teljesítmény, hiszen nyugodtan mondhatjuk, hogy ahány Rózsa Sándor-történet, annyi Rózsa Sándor-figura. Minden írónk, aki a híres alföldi haramia meséjéhez nyúlt, más- és másféleképpen rajzolta meg a maga betyárkirályát. Jókai visszaemlékezésében kicsinyesnek és kapzsinak mutatja a Gazdát (Az én életem regénye); Móricz a köztudatban élő vadromantikus rablóvezér képét színezi tovább (például a Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét); Krúdy betyárja jóval földhözragadtabb, a maga hasznát lesi: profi bűnöző, aki nem habozik kioltani egy ártatlan ember életét, ha a sajátját veszélyben érzi (Rózsa Sándor. A betyárok csillaga Magyarország történetében); Baráth Katalinnál pedig a sokat próbált, tapasztalt vén haramiával találkozhatunk, akin kétségtelenül nyomott hagyott az idő, de még így sem tanácsos ujjat húzni vele (Az arany cimbalom). A felsorolást még hosszan folytathatjuk, de nem valószínű, hogy hasonló Rózsa Sándorra akadunk, mint amilyet Cserna-Szabó alkotott kisregényében. Az ő rablóvezére kegyetlen hős, akit a múló évek egyre durvábbá és keserűbbé formálnak, még végül igazi szörnyeteggé nem válik, akinek vérszomját semmi sem csillapítja.

Sömmi nemcsak alapvetően sötét és brutális világával hoz újat a Rózsa Sándor-hagyományba, Cserna-Szabó könyve jó példa arra, hogy néha a legklasszikusabb megoldások is képesek újként hatni egy adott műfajban. A Sömmi kilenc számozott fejezete Rózsa Sándor születésével kezdődik és a halálával ér véget (melyet már csak egy rövid epilógus követ): egy ember életét nehéz lenne ennél egyszerűbben elbeszélni. Ez a szerkesztési elv a korábbi Rózsa Sándor-regények viszonylatában mégis sajátosnak mondható. Egyrészt, mert a legtöbb történet az alföldi betyár életének egyetlen szakaszát tárgyalja csak, nem törekszik arra, hogy bemutassa egész életét. Másrészt, mert Rózsa Sándornak sokszor csak mellékszerep jut a nevével fémjelzett történetekben: a fenti példáknál maradva, azt láthatjuk, hogy Krúdy az egyetlen, aki végig Rózsa Sándor tetteire összpontosít, a többieknél a haramiavezér háttérbe szorul. Első ránézésre ez a Sömmiben sincs másképp, hiszen a történetet Veszelka Imre, Rózsa Sándor elválaszthatatlan haramiapajtása beszéli el, aki a betyárkirály születéstörténete után a saját gyerek- és ifjúkorára tereli a szót. Ám a harmadik fejezettől kezdve – melyben Veszelka hűséges társául szegődik Rúzsának – a Gazdára összpontosul a figyelem, Veszelka az epilógust és néhány rövid szakaszt leszámítva, kizárólag olyan eseményekről számol be, melyek Rózsa Sándor körül forognak.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Hlavacska András, Kulter.hu, 2016. márc. 3.

2016-03-03 18:55:05
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Az alternatív pedagógia útjain
A rendszerváltás a magyar történelem fontos fordulópontja. A több mint harmincévnyi távolság már lehetővé teszi, hogy objektívan tekintsünk rá, de még meghallgathassuk az események alakítóinak...
Hová tűntek a férfiak?
Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés...
Irodalomtörténeti pszichohistóriák
Milbacher Róbert nagy sikerű és hiánypótló művéhez, a Legendahántáshoz hasonlóan a Ködképek az irodalom láthatárán is közérthető és szórakoztató ismeretterjesztésre vállalkozik....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ