Egy borzalmas bűntény a történések katalizátora a regényben. Kíváncsi vagyok, hogy volt-e esetleg mintája ennek, vagy ha nem, honnan merítettél?

Grecsó Krisztián: Régóta foglalkoztat a vidéki zsidóság története, nem csak az, hogyan nem dolgozta fel a holokauszt traumáját Magyarország, hanem azok a centrumtól távol eső kis helyek, ahol elvileg fontosak az emberi kapcsolatok, miként reagáltak arra, hogy a szomszédaikat, barátaikat, vagy, ahogy nálunk is, az egykori egyetlen rendes kereskedőt, aki adott hitelt, támogatást a szegényeknek, meghurcolták vagy meggyilkolták. És még érdekesebb, ha a véletlen folytán az illető túlélte, akkor mi történt vele, ha megpróbált hazatérni. Csak a fővárosban van élő közösség és ezzel együtt élő emlékezet, azon túl csak a felejtés.

Ezt tematizálta az Isten hozott című regényed is.

Igen, de itt a visszatérés és újrakezdés lehetősége foglalkoztatott. És hogy a címet magyarázzam kicsit, az ellopott, kicserélt sorsok drámája, mert, hogy a gyilkosság mellett ez a legkeményebb bűntény a könyvben, egy meghurcolt, átvert asszony története. De természetesen ez a könyv nem csak ezen a szálon kapcsolódik az Isten hozotthoz, hiszen fontos novella-fejezet játszódik a nevelőotthonná lett kastélyban, ami Baranyi Andris nagyszerű borítóján is látható, és előkerül maga Klein Gergely is.

Mégsem a krimiszálat helyezed előtérbe, hanem egy család története fejlik fel úgy, hogy az olvasó érzi magát nyomozónak, mintha neki kellene összeraknia egy széttépett tabló darabkáit. Mennyire helytálló ez a hasonlat, mármint, hogy maga a családtörténet válik nyomozássá is egyben?

Tökéletesen igazad van. Ezt pedig azért találtam ki, mert a szereplők gyakran maguk sem tudják, honnan jönnek, hogy kik mellett mennek el. Van egy Tamás nevű karakter, aki megtér egy szektába, amikor a főpap egy megbolondult hittársáról mesél neki, a férfi nem tudja, kiről van szó, pedig nem is akármilyen körülmények között találkozott vele korábban. Elhallgatások, feledések és hazugságok könyve ez, merthogy ilyen is lehet, sőt leggyakrabban ilyen a családi tér. De remélem, mindez inkább izgalmas és sodró, mint nyomasztó.

Más-más szereplők beszélnek az egyes fejezetekben, többnyire E/3. személyben, de néha én-elbeszélést alkalmazol. Milyen szempont alapján döntötted el, hogy váltogatod az elbeszélői pozíciókat?

Jó kérdés, és nem is tudom igazán, elég blőd válasz, ha azt mondom, érzésből, de bizony így van. Amikor úgy működött a szöveg, úgy írtam tovább. Ráadásul az is befolyásolta, hogy gyakran elmondom ugyanazt a történést másik szemszögből, megmutatom ugyanazt a viszonyt ellenkező oldalról, és ha az egyik E/3-ban volt, akkor a másik oldalt legtöbbször E/1-ben írtam, de ezt sem mindig van így.

Én úgy éreztem olvasás közben, hogy ebben a könyvedben sokkal hangsúlyosabb a női szemszög, mint a korábbiakban (bár a Megyek utánad a női karakterekre koncentrált, de elsősorban a férfi szemszögéből láthattuk őket), sőt, amikor megjelennek a rövid szoknyás kamaszlányok, az egyik felajzott megnyilatkozás („Tolcsvai morog, nem szólunk, zavar van, csönd van, nincsen jó hangulat, nem olyan, mint a patak mellett volt, a lányok csak cigit vesznek, mennek is, Tolcsvai kiabál, ekkora szoknya, aztán meg csodálkoznak, hogy agyonbasszák őket.”) és az utána következő csillapítás révén pedig úgy tűnt nekem, mintha be akarnál emelni egyfajta gender-tudatosságot, a nők marginális helyzete iránti érzékenységet is a regénybe.

Semmilyen gender-szempontom nem volt, nem is lehetett, ilyen írói szempont nincs, egyszerűen csak felzaklatott, hogy a nők mennyivel többet visznek az én családomban, hogy plusz életeket kénytelenek leélni egyedül, gyerekeket, unokát, dédunokát nevelnek fel maguk, mert ők nem szállhatnak ki a játékból. És mivel a valódi családi színházat másoltam, ahol mindenki főszereplő, ahol annyi nézőpont van, ahány karakter, adódott, hogy a nők kerüljenek középpontba.

Nem tudok elmenni amellett, hogy a könyveid mintha folyamatos párbeszédben lennének egymással: vissza-visszaköszönnek a Jelmezbálban is a korábbról már ismert figurák, csak természetesen más szituációban és nézőpontból, sőt, fontos szereplőből mellékszereplő lesz.

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nagy Márta Júlia, Litera.hu, 2016. április 20.