Elég nehéz az irodalomba valami újat vinni, de Szaniszló Juditnak sikerült. Bloggerként indult, és most az egyik legrangosabb kiadó rukkolt elő a könyvével. A szakma és a közönség lenyűgözve figyeli, olvassa az írásait. De hát mi mást is tehetne, amikor a szerző egy combfiksz nevű blogon Zetor Leilaként tör borsot mindannyiunk orra alá. Merényi Ágnes könyvajánlója.

–

Pár éve láttam először. Egy színpadon állt, irodalmi színpadon, ahol egyébként színészek mondták írók novelláit, köztük meg zene szólt, kórus, gitár, miegyéb. Ő a saját szövegét mondta. Szöveg volt, nem novella, nem is tárca. Nem is vers, valami abszurd ritmikus prózaegyperces a csokigyárba zötykölődő portásnőről. Állt a csaj a színpadon, hosszú, magas, vékony lány, hosszú-hosszú hajjal, faarccal és fahangon mondta ezt a szöveget. Közben zötyögött, mint a szolgálati busz. Vagy csak úgy emlékszem.

A közönség nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel. Nekem tátva maradt a szám. A szöveg szálkás volt, fanyar, és mielőtt tragédiába fordult volna, vicces.

Aztán megtudtam, hogy a szövegelőt Szaniszló Juditnak hívják, blogot ír, amit meg combfiksznek hívnak. Akkor szegődtem fix (fiksz) olvasójául, amikor észrevettem, hogy bloghősnőként Zetor Leilának nevezi magát (nagyjából öt sor után). A blog remek dolog, megmutatja, mi érdekli az íróját, mik a témái, és hogyan tud írni. Tétje nincs, írhat, amit akar, legfeljebb nem olvassa a kutya se, ha meg igen, annál jobb. Terjedelmi korlát nincs, írhat, amilyen hosszan csak akar, legfeljebb… lásd. fent.

De a Zetor Leila hangja, nyelve, humora könyvet kívánt. Felépített, megszerkesztett kötetet, aminek szerkezetébe beférnek a bloghangú bejegyzések, a nyelvi cikornyák, viccek és vendégszövegek, árnyékok és tüskék, de mindenekfelett a történetek.

És megérkezett a Beenged című kötet. A borítóján pesti bérház gangja, ahová ritkán süt a nap, az egyik oldalra délelőtt, a másikra délután. Hetedik kerület, hatodik vagy akár nyolcadik, kilencedik is lehet. Minden részlet ismerős: az elgörbült kovácsoltvas korlát, a gang kőkockáit megvilágító éles fénysáv, a rücskös, fröccsentett fal, a parapetkonvektor szellőzője, itt lakunk. Vagy látogatóba jöttünk, és a folyosóról nyíló ajtón beenged valaki. A kötetben is ismerős a világ. Ismerősek a tárgyak, a hangok, a szereplők. Ez már nem mindig Zetor Leila hangja, bár Leila – Leli – sokszor megjelenik, a szerző néha megszólítja, kézen fogja őt. Vele együtt könnyebb elsorjázni a gyerekkori emlékeket, az ügyefogyottságot, a rosszaságot, a szégyent, az egyedüllétet.

Mert az egyedüllét ennek a kötetnek az egyik fő témája („Leli óvatos lányság asszonykorban”).Nem lassan bomlik ki, nem hirtelen szakad az elbeszélőre, nem súlyosbodik az idő és a történetek előrehaladtával, hanem mindvégig jelen van a vidéki gyerekkor és a pesti felnőttlét pillanataiban is. Az egyedülléthez két másik fő téma, az apa elvesztése és a szerelem (jellemzően a hiánya vagy éppen múlása) társul.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Merényi Ágnes, Wmn.hu, 2016. május 19.