A könyvhétre jelenik meg Esterházy Péter új könyve, a Hasnyálmirigynapló. Most is teszi a dolgát: naplószerűen meséli el munkaidejének rövidülését.

„Az emberiség leginkább két betegséget terhelt meg a metafora díszei­vel, méghozzá egymáshoz igen hasonló módon és látványosan: a tuberkulózist és a rákot" – írja Susan Sontag.

Esterházy Péter ezt a Sontag-­esszét olvassa, miközben az első kemoterápiájára várakozik. Erről a jellegzetes értelmiségi attitűdről (hozzáolvasunk a „témához") maga a szerző számol be új köny­vében, mely hasnyálmirigyrákjának diagnosztizálásával kezdődik, s naplószerűen rögzíti mindazt, amit a betegség tudatosulása elindított. Mindazt, ami ezzel fokozatosan megváltozott. Mert itt új időszámítás kezdődött: szinte semmi sem maradt úgy, ahogyan korábban volt.

A napló mélyebb szerkezete engem leginkább klasszikus dzsessz­művekre emlékeztet: monoton, súlyos alapritmus (vizsgálatok, kezelések, gyógyszerezések – a beteglét periodikusan ismétlődő rituáléi), melyre aztán ráépülhetnek a szólisták változatos dallamai (reflexiók, gondolatok, változó hangulatok). Mintha a mindig remek Miles Da­viest hallanám. Most is kacagtató poénjai, nyelvjátékai ellenére a mű súlyos olvasmány, hiszen valami vissza nem fordítható folyamat állomásait rögzíti: miképp alakul ki a magát egészségesnek gondoló naplóíróban a betegség tudata, a még és a már konfliktusainak sorozata.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Nol.hu, 2016. június 7.