hvg.hu: Több prózakötet után jelentek most meg a versei, amelyekben – nekem legalábbis úgy tűnik – sokkal kevésbé van jelen az a társadalmi kiállás, ami a prózai szövegekben gyakran érezhető...

Tóth Krisztina: Kétségtelen, hogy én nem programverseket írok, de ha figyelmesen olvassa a szövegeket, ugyanazokkal a kérdésekkel találkozik, mint a prózában. Nem feltétlenül tesz jót a költészetnek, ha direkt módon, folyamatosan társadalmi problémákkal foglalkozik, arra ott a publicisztika és egyebek. A kötetben van egy ciklus, amelyben ún. közéleti versek is vannak, bár én nem szeretem ezt a megnevezést, inkább közérzeti lírát szoktam mondani. A könyv egészére valóban nem ez jellemző. Egyébként pedig ez nem esztétikai szempont.

hvg.hu: Valóban nem az, nyilván azért jutott ez eszembe, mert a nyilvános megszólalásaiban ugyanakkor markánsan jelen van...

T. K.: De akkor többnyire civil személyként szólalok meg. Egyébként így sem szabad túl sokat hallatnia az embernek a hangját, mert akkor inflálódik a véleménye, és egy idő után érdektelen lesz. Meg kell találni a megfelelő arányt a jó lelkiismeret és a túlbuzgás között. Ha sokat ágál az ember, hülyét csinál magából, ha sohasem szól, akkor rosszul érzi magát a bőrében.

hvg.hu: A lelkiismeretből a felelősség is következik. Akire sokan figyelnek, annak felelőssége is van, hogy megszólaljon bizonyos kérdésekben...

 T. K.: Én az irodalmi szövegeimért vagyok felelős leginkább. A mondataimért. Ja, és a családomért.

hvg.hu: Nemrégiben írt egy Verset állva című tárcát egy hétvégi magazinba, amit rengetegen megosztottak a Facebookon.  Az írás egy költészet napi rendhagyó irodalom órán keresztül mutatja be egy kisvárosi gimnázium fullasztó légkörét. Annyira abszurd az egész, hogy nem tudtam eldönteni – talán nem csak én egyedül –, kitalált történet-e.

 T. K.: Nem, ez nem fikció, megtörtént. Egyébként teljesen mindegy, hogy igaz-e, mert ha azt érezzük, megtörténhetett, akkor az rólunk, a mi világunkról szól. Fantasztikus ötleteket kapok a valóságból, kifogyhatatlan alapanyagot szolgáltat.

Ez az eset nem most történt, hanem korábban, és éppen azért nem akartam rögtön megírni, hogy ne személyes bosszúnak tűnjön. Szándékosan úgy szerkesztettem, hogy ne legyen felismerhető a helyszín. Engem nem a sérelem izgat, csakis a jelenség. Hogy maga a jelenség mit árul el a helyről, ahol élünk.

 hvg.hu: Adott egy kisvárosi iskolaigazgató, aki mint egy földesúr, egy feudális kiskirály egy személyben meghatározza az iskola hangulatát, tönkretesz maga körül mindent. És még az is lehet, hogy az iskolában a többség nem ért vele egyet, de senki nem mer ellentmondani neki.

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gócza Anita, Hvg.hu, 2016. június 11.