Houellebecq első regényének névtelen elbeszélője kilép a munkaerőpiacra, és ezzel magára is zárja a kripta fedelét: baráti kapcsolatai leépülnek, dédelgetett álmai helyett valóra válik valami, amitől irtózik. - Mészáros Gábor kritikája Michel Houellebecq A harcmező kiterjesztése című regényéről.

 „Raised by the bastards of 1969”

Green Day

 „A kamaszkor nem egyszerűen az élet egyik fontos időszaka, hanem az egyetlen olyan időszak, amikor életről lehet beszélni egyáltalán, a szó valódi értelmében.” (103). Houellebecq első regényének névtelen elbeszélője kilép a munkaerőpiacra, és ezzel magára is zárja a kripta fedelét: baráti kapcsolatai leépülnek, dédelgetett álmai helyett valóra válik valami, amitől irtózik. Csendben felmorzsolódik, és közben azt színleli, hogy érdekeli a munkája. 

A harcmező kiterjesztése (Extension du domaine de la lutte) két programozó szánalmasan üres életéről szól. Az Elemi részecskék és A térkép és a táj ismeretében nem meglepő az életrajzi vonatkozás, miszerint Houellebecq maga is dolgozott programozóként, hiszen a botrányhős későbbi regényeibe is következetesen épített életrajzi elemeket. Houellebecq ’94-ben, harminchat évesen, legelső prózai műveként publikálta a kisregényt, s vált egyszerre a Revue Perpendiculaire folyóirat és a déprimisme művészeti vonulat szerzőjévé. Habár elmondása szerint nem túlságosan érdekelte, hogy a szörnyen idegesítő elnevezésű depresszionizmus művészeti irányzat mit akar jelenteni.

A harcmező vallomásos elbeszélője már évek óta nem volt nővel, Tisserand, a másik főszereplő még soha. A névtelen főhősnek és Tisserandnak a harcmezőre való kilépés szűkülés, a gyermekként remélt tágas mozgástér beszűkülése. A regény minden szereplője hanyatlik, ugyanakkor, ha eltávolítjuk a fekete festéket, az ábrázolt helyzetek mindennapiak, akárcsak Bernard története: „…ha lennének gyerekei, akkor legalább remélhetnénk, hogy valami jó is kisülhet a sok kis Bernard hemzsegő kupacából. De nem, Bernard-nak még felesége sincs. Reménytelen alak. Bár tulajdonképpen nem kell nagyon sajnálni ezt a derék Bernard-t, ezt a kedves Bernard-t. Sőt, azt hiszem, még boldog is, persze a reá szabott mértékben. A maga bernard-os módján.” (24). A botrányhős fekete tintájáról többször is eszembe jutott, hogy hogy meglepődne a regénybéli társaság, ha feltűnne valaki, aki nem dekadens.

Az elbeszélő egyetlen örömforrása, hogy állatmeséket ír. Szakmájáról és a világgal való kapcsolatáról így vélekedik: „Nem szeretem ezt a világot. De nagyon nem szeretem ám! Viszolygok a társadalomtól, amelyben élek, a reklámok undorítanak, az informatikától okádhatnékom van. Az informatikusi tevékenységem másból sem áll, csak szaporítom a hivatkozásokat, az értékeléseket, a racionális döntési szempontokat. Ennek semmi értelme. Beszéljünk őszintén: inkább negatív hatása van, fölöslegesen megterheli a neuronokat. A világnak sok mindenre van szüksége, de többletinformációra aztán biztosan nem.” (93).

Houellebecq első regényében nem áll olyan élesen szemben a fun és a trash, a szex és a halál, a giccs és a cinizmus, mint a magyarul már ismert remekművekben (Elemi részecskék, A Csúcson, Egy sziget lehetősége, A térkép és a táj). A harcmező kiterjesztése hozza a már ismert görcsös karaktereket, fojtogató miliőt; közben humorral old, ellentétekkel hígít. Houellebecq sallangmentes mondatait Tótfalusi Ágnes magabiztosan és lazán adja elő, A Harcmező nagy előnye, hogy már a hetedik Houellebecq regény magyarul. Karakterei sérült, programozott lények, akik nem látnak túl biológiai ingereiken és vágyaik kielégítésén; szabad akarat nélkül élnek, ahogy az Elemi részecskék főszereplői. A narrátor által írt állattörténetek példázatok, azonban a karakterek jellemzése is akarat nélküli lények etológiai leírására hasonlít. Az Elemi részecskék tudományos nyelven megírt biológiai példázatai stabilabb tartóerőnek bizonyulnak, de a Harcmező állatmeséi is izgalmas kép a képben olvasatot kölcsönöznek az elbeszélt történetnek.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Mészáros Gábor, Litera.hu, 2016. június 25.