Elbizonytalanítja, ugyanakkor minőségibb olvasásra készteti befogadóját Grecsó Krisztián új könyve, a Jelmezbál. A családregénynek aposztrofált mű egyes fejezetei különálló novellaként is megállják a helyüket, ugyanakkor akadnak köztük laza összefüggések, felderíteni való kapcsolatok. Az író ötödik regénye több szempontból is tekinthető kriminek, bár nem elsősorban a megfejtésre váró bűnügyi történetek miatt, hanem a gyanakvó olvasói magatartás kikényszerítése okán.

Grecsó mozaikszerű írásai egy családtörténet darabjaiként működnek, a kirakós azonban jól összekeveredett: időbe telik, mire találunk egy-két fogódzkodót, amely mentén eligazodhatunk a szövegben. Összegabalyodtak a terek, felborult a kronológia, egy-egy vezetéknévbe, vagy elhullajtott emlékdarabkába kapaszkodva igyekszünk kibogozni az összekuszálódott szálakat. A novellák elszigetelten állnak egymás mellett, ahogyan az egyes családtagok között is hatalmas a távolság. Ebben a regényben nincsen főszereplő, pontosabban mindenki az. Minden egyes fejezet egy új meggyőződés, egy új trauma, a múltbeli bűnök és bűnesetek egy újabb perspektívája.

Az olvasó detektívként követi az elejtett nyomokat, de nem annyira a gyilkosságok felderítése motiválja, hanem inkább az emberi kapcsolatok feltárása. Ez azonban lehetetlen vállalkozás, hiszen maguk a szereplők sem találják a kapcsolódási pontokat egymáshoz és a világhoz. Bár a fülszöveg egy jó krimit ígér, és annak a reményét, hogy a végén „összeáll a nagy, drámai egész”, ez korántsem ilyen egyszerű. Felfejthető ugyan a múlt egy része, ám továbbra is homályos és nehezen átlátható marad. Éppen ezért ez a mű másfajta olvasást igényel, mint a klasszikus regények. Folyamatos vissza-visszalapozgatást, vagy újraolvasást követel befogadójától, akiről időközben elválik, hogy vérbeli oknyomozó-e vagy megelégszik a megértés morzsáival. Utóbbira egyébként mindenki rákényszerül, mivel a történet egyik üzenete, hogy a krimik sem olyan egyszerűek, mint ahogy azt megszoktuk: nincs egyetlen megoldása a bűneseteknek. „Semminek sincs egyetlen oka. Mindennek sok gyökere van, az eseményeknek sok eredője van, sok helyről szívják magukba az erőt és a mérget.”(169.)

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Forgách Kinga, Litera.hu, 2016. július 8.