Rakovszky Zsuzsa tíz év után publikált új verseskönyvet, amellyel meg is nyerte a Libri kiadó most alapított nagydíját; az 1995-ben elhunyt Baka Istvánnak pedig összegyűjtött verseit olvashatjuk reprezentatív külsőben. Két komoly könyvről lesz szó.

Rakovszky Zsuzsa: Fortepan

Lator László írta tíz évvel Rakovszky Zsuzsa debütálása után, azaz 1991-ben: „Tíz év alatt jóformán semmit sem változott. Úgy látszik, sosem volt pályakezdő költő. Költészete lényegében egynemű, rögeszmésen mondja a magáét, leginkább állandó rosszkedvét, a rosszul összerakott világtól való viszolygását.” Azóta eltelt 25 év, és mintha mi sem történt volna, bár Rakovszky pályája részben módosult, hiszen megírt négy regényt, az egyikkel jelentős díjat nyert, és úgy tűnt, hogy felhagy a költészettel, sokak nagy bánatára. De tíz év után itt az új könyv, mely eloszlatja a kétely felhőit.

Rakovszky Zsuzsáról talán joggal mondhatjuk ugyanazt, amit nagy pályatársáról, Nemes Nagy Ágnesről szoktak: tárgyias költő. „Az én szívemben boldogok a tárgyak", írta Nemes Nagy, ám Rakovszky esetében ezt nemigen érzékeljük. Nála a tárgyak az emberi élet tanúi és elszenvedői, a „rosszul összerakott világ" részei, és csak éppen annyira boldogok vagy boldogtalanok, mint tulajdonosaik. Egy korai nagy versében (Decline and Fall) Rakovszky hatalmas katalógusát jelenítette meg a történelem sodrában elvásott dolgoknak, melyek együtt buktak el gazdáikkal:

Eltűnnek majd, el fognak tűnni végképp
az alkotmányjogi vagy hadtörténeti
fogalmakról elnevezett mozik
és cigaretták. El a vízművek, az ÉPGÉP,
a takarékos életvitel előnyeit
reklámozó gyufásdobozok. Rendre-sorra el
a vendéglátóipari vállalat
kerületi üzemegységei, a csorba
kávéscsészék, el a csővázas műanyag
ülőkés gnóm hokkedlik, az állott szénsavas
üdítőitalok, naranccsal, napkoronggal
címkéjükön – akárha egyenlítői Nap
aszalta volna őket egyenletes fakóra,
a ragacsos műmárvány asztalok.

Ironikus rekviem ez, tragikomikus, groteszk haláltánc; az Időben keletkezett és általa is elpusztított tárgyak meddőhányójának felmérése, a híres ókori mondás szellemében: sunt lacrimae rerum, a tárgyaknak is vannak könnyeik. Ráadásul a cím is ókori ihletésű, hiszen a Decline and Fall of the Roman Empire című monumentális történelmi műre utal, melyet Edward Gibbon a 18. század végén írt a rómaiak nagyságáról és bukásáról. Viszont a vers világa, minden csak nem római: kisszerű, banális, és a magyar rendszerváltás itt éppoly pitiáner, mint maga a Kádár-rendszer volt.

Ezt ismétli és visszhangozza az új kötet sok verse is. A tárgyak:

Elhagyva a zsíroskenyér-evés
és konfekciós ruházat korszakát,
a zsarnokság puritán szürkeségét
pár élénkebb színfolt rajzolja át.
A kényszerű hazugság szégyenéért
harisnyanadrág és orkánkabát kárpótol,
vetkőzős golyóstollak kora jön el,
Ki mit tud és műkorcsolya.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bán Zoltán András, Unikornis.hu, 2016. aug. 10.