Bán Zsófia Turul és dínó című esszékötete történetekkel és képekkel teli táska, amely most került elő a szekrényből, és nem tudjuk eltenni.

Bán Zsófia idén megjelent, kissé rejtélyes című Turul és dínó című könyve egy magyar nyelven viszonylag szerény hagyománnyal rendelkező műfaj, a személyes esszé kereteibe illeszkedik. A keret kifejezés itt többszörösen fontos, hiszen nemcsak a kötetnek ad szép és távolító keretet a nyitó- és záródarab berlini vonatkozása és az elhunyt barát, Svetlana Boym alakja, de a szerző többször hivatkozik George Lakoff amerikai nyelvészprofesszorra is, aki leginkább a „framing”, vagyis keret-elméletről ismert. Eszerint a metaforák, amelyek minden nyelvben magától értetődően vannak jelen, nemcsak szóképek, hanem alapvető egységei mindennek, ami meghatározza a gondolkodásunkat. Tehát a képekben ugyanúgy ott vannak, mint az érzelmekben vagy az elméletekben. Bán Zsófia kötete mintha ezen működések megfejtésére törekedne a válogatásban, amely a kötet alcíme szerint (Jelenetek a képek életéből) a képek emlékezet- és kultúrtörténeti jelentőségét állítja középpontba. Valójában azonban ennél jóval többre vállalkozik: kortárs és történeti képeket és kultúrtörténeti paradigmákat egymás mellé olvasva töpreng azon, milyen hatással van egymásra nyelv, társadalom, kultúra és politika, és ennek milyen – belátható avagy beláthatatlan – következményei lehetnek a személyes és a közösségi identitásokra.

Látványos játékok

Bán írásai kifejezetten politikusak, ahogyan a korábbi – értekező és szépirodalmi – művei is azt állítják, hogy a személyiség alapvetően és meghatározottan politikus. Ugyanakkor a siralmasan műveletlen, közhelyekben és féligazságokban tobzódó magyar közbeszédhez képest üdítően azok, mármint politikusak. Nem ítélkeznek, hanem mérlegelnek, nem elrejtenek, hanem felfednek, nem kiabálnak, hanem érvelnek.

A kötet első harmadában személyesebb hangvételű esszék olvashatók, a másodikban hosszabb elemzések elsősorban Nádas Péter, Lengyel Péter (vagyis a magyar prózafordulat jelentős figurái) irodalmi, és Forgács Péter képzőművészeti munkáiról. A kötet utolsó részében kapnak helyet a sajátos, a szerző számára is ismeretlen műfajú "demo-kritikák", amelyek tulajdonképpen a Mozgó Világ számára 2012-2013-ban írt szubjektív tüntetés-beszámolókat jelentik.

A kötet egyik legizgalmasabb írása az Augusztusi láz – „Hát végre!” (Látványos játék a mai időkből) című írás, amely az elő világháború kitörésének idejét – 1914 augusztusát – hasonlítja össze a száz évvel későbbivel, s amelynek kiindulópontja az, hogy mi köze van a trónörökös lelövésének a Nagy-Magyarország matricával száguldozó, náci motoroshoz. Mozaik-, vagy még inkább kaleidoszkóp-szerűen forgatja a szerző a történelmi, irodalmi, kultúra- és látványtörténeti példákat, amelyek aztán kirajzolják a társadalom és technológia egyszerre rémisztő és varázslatos egymásra utaltságát. Hallatlanul izgalmas, hogyan kapcsolódik egymáshoz a magazinkultúrával egyre erőteljesebbé váló képfogyasztás és a Kodak fényképezőgép 1914-es megjelenésének hatása, amely „demokratizálta a képtermelést” – és amelynek egyébként még ma is érezzük a hatását. Miközben a gyerekcipőben járó technológiával a filmhíradók 1914 előtt a nagyjából békés hétköznapokat ábrázolták, a háború kitörése után a mozgókép, és általában a sajtó a háborús propaganda médiumává vált, a modernitás történetében először megmutatva, hogyan képes a tömegkultúra evidensen ideológiai tereppé változni.

Ahogyan Bán nagyon szellemesen megjegyzi, ez a darabjaiból összeálló nagy kép „az optikai tudattalan találkozása a nemzet tudattalanjával”. Ebben az esszében összeér a faji alapú eugenika vagy a gyógytorna kialakulása a társadalmi és testi tapasztalatok mediatizált és politizált tapasztalatával, míg például az Ítéletidő I. és II. című írásokban az Ítélet Nürnbergben című film a vérlázítóan rasszista aktuálpolitikai közbeszéddel, a True Detective című sorozattal, a bizonyos amerikai államokban a 20. század végéig létező kényszersterilizációkkal és a 17. századi boszorkányperekkel. Gazdag, mély, de követhető.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dívány.hu, 2016. okt. 17.