Bencsik Orsolya kedves, vékony, rózsaszín könyvének fülszöveget olvasva előzetes elvárásunk megegyezik a lányregények általános fogalmával. A szemfüles olvasó azonban felfedezheti az érzelmeket szimbolizáló belső szerv biológiai ábráját aortástul, mindenestül. Ez a lányregény ugyanis a női tudat nyers és sötét oldalát mutatja. 

A kötet voltaképpen szürreális családtörténet, amely egy Szegeden élő vajdasági fiatal nő kettős életét vetíti elénk, belefoglalva az egyes hozzátartozók hányattatásait. A Több élet cím azonban mélyebb jelentést rejt a disznózsíros, dohos vidéki atmoszféra és a domesztoszos, sárga gumikesztyűs város szembeállításánál. Bencsik Orsolya esszéisztikus novellafüzére megkísérli a lehetetlent. Groteszk módon a realitás minden megrögzött szabályát felülmúlva alkot átmenetet az emberi nem és az egyes élőlények, élettelen tárgyak között. A világ legtermészetesebb dolga, hogy az elbeszélő csirkecsontokat gyűjt; egy tengerimalac tulajdonságaival felruházott férfit tart a lakásában; csodálkozik, hogy nem ő van a vágóhídon; sógora halálra eszi magát az esküvőn; vagy az unokatestvér, Juditka lópokróc alatt fetreng meztelenül. Ezek az abszurd összefüggések arra világítanak rá: hálás lehet az ember, hogy kimagaslik, hogy a teremtés koronája lehet. A kötet végére azonban túlzott ez a már pesszimista hangulattal megtűzött (a főhős öngyilkos hajlama, kibontatlan családi betegségek) összevisszaság – megkezdett gondolatok, kibontatlan szálak tárházává válik a családtörténetet zseniálisan megkezdő regény. Esszéisztikus novellafüzérként azonban megállja helyét.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Gláser Diána, Kortársonline.hu, 2016. okt. 28.