Morzsákból hegyet (Súgópéldány)

A Báró Wenckheim hazatér nem csupán egy jó regény, hanem egy minden szempontból tökéletes műalkotás. Nem csak történetében, kidolgozottságában, hangulatában és mondanivalójában komplex, de arra is képes, hogy olvasás közben az ember egymás után (és néha egyszerre) az érzelmek teljes skáláját átélje a derűtől kezdve a dühön át egészen a mérhetetlen, fájdalmas szomorúságig. Ha esetleg kétségeink támadtak, hogy mi szükségünk van még az irodalomra, és egyáltalán, mi értelme a művészetnek, akkor Krasznahorkai László most megadja a választ, elemi erővel söpri el minden bizonytalanságunkat, kételyünket. 

Ez a mű minden értelemben monumentális. A hosszú, többoldalnyi mondataival, a rengeteg megmozgatott, megszólaltatott szereplőjével, az egymásra rakódó és egymást átszövő jelentésrétegeivel, a szimbólum- és utalásrendszerével, egyszerűen nincs rá más jelző, csak a monumentális. A könyv elolvasása után az a régi mese jutott eszembe, amelyben egy kismadár áthord egy hegyet a csőrében a Föld egyik oldaláról a másikra. Minden évben egy apró darabot, egy morzsát. És mikor sok ezer év elmúltával végre sikerül neki, akkor jön el a világvége. Lassan, szinte észrevétlenül játszódik le egy olyan folyamat, ami összességében meghaladja önmagát, vagyis a pici, jelentéktelen mozzanatok egy hatalmas, mindenre kiterjedő eseménnyé állnak össze. A Báró Wenckheim hazatér pontosan ilyen. Ezernyi szál indul el, s tart látszólag a semmibe, szereplők – akik nem is szereplők, nem az az érzésünk, hogy egy regény karakterei, hanem emberek, hús-vér, lélegző emberi lények – tűnnek fel, majd tűnnek el, sokszor úgy, hogy semmiféle hatásuk nincs a történetre. És minden az elkerülhetetlen vég, a totális pusztulás felé halad. Minden mondat, minden szó magában hordozza az eljövendő végzetet. A regény elején figyelmeztetnek minket, hogy ez lesz, a koncert egyszer véget ér. A karmester a legjobb tudása szerint próbálja vezényelni a zenészeket, de végső soron, mindenki a saját tehetségének megfelelően játszik.
A történetről röviden: családja hazaköltözteti Argentínából az öregkorára teljesen eladósodott arisztokratát, hogy utolsó éveit magyarországi szülővárosában, békességben, nosztalgiázva tölthesse. A városka lakói úgy várják az érkező bárót, mint a messiást, tőle várják a megváltást, mondjuk egy nagylelkű pénzadomány formájában. A vén Wenckheim viszont nem akar mást, csak újra találkozni gyerekkori szerelmével, és lehetőleg ott folytatni kapcsolatukat, ahol évtizedekkel ezelőtt abbahagyták. Pontosan ott, pontosan ugyanúgy. A helyiek képzeletben már jóval a báró érkezése előtt elköltötték annak pénzét, és mindegyikük óriási lehetőséget lát a jómódú jótevőben. Eddig mindenki nyugalomban, kiegyensúlyozottan, bár nem túl kielégítően vagy boldogon élte a maga kis életét, de ez a fordulat, ez a hazatérés, ez az eljövetel annyira megváltoztat mindent és mindenkit, hogy közben észre sem veszik, hogy pont ezzel, saját maguknak készítik elő pusztulásukat. Bekötött szemmel, tiszta erőből rohannak a szakadék széle felé.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Böszörményi Márton, Súgópéldány.hu, 2017. jan. 19.

2017-01-19 16:48:56
Egy év legjobb versei
A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb verseket.
Egy év legjobb novellái
A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb novellákat.
Regény az eszmélés pillanatáról
Egy baljóslatú kor baljóslatú városában akad egymásra a történész Giselle, az Új Egyetem docense és dr. Kreutzer pszichiáter, országosan ismert szegénységügyi szaktekintély. A tavaszi...
Álom és valóság a boldog Északon
Medárdus, a takarító férfi a boldog Északon él feleségével és három gyerekével, a negyediket várva. A dolgos és zsúfolt hétköznapok akkor billennek ki először a helyükből, amikor Medárdus...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ