A titokzatos Centauri regénye, a Jákob botja, egyszerre kaland- és életrajzi regény, útmutatás nőknek matrózokról – valamint matrózoknak gésatanoncok szüzességének illő elvételéről –, korrajz az iparosodó Amerikáról, lélektani regény, illetve egy hosszú és pontos forgatókönyv, egy dramaturgiailag igencsak működő szöveg. És ezzel még keveset mondtam, de az egyszerűség kedvéért maradjunk ennyiben.

„Képzelheted! Veszett órákon át moccanni se mertem, vér serkent a körmöm alól, úgy martam az esőlécet, s mikor végre lehiggadtam, újabb probléma merült fel. Vajon az a bizonyos Roseville-Junction, amitől a sacramentói Bob óvott, ahol a zsaruk kész állatok, az első megálló vagy a második?” (298.)

A kalandregényt itt tehát hogy kéne érteni? Nagyon egyszerű és klasszikus módon. John Griffith (avagy Jack London) csavarog, a nála jó pár évvel idősebb könyvtáros nővel, Ina Coolbirth-szel hempereg, hajóra száll, tiltott vizeken vadássza össze a mindennapi kenyeret családjának. Az újságkihordástól sebes a talpa, a tanórákon elalszik, és a kávéra is kölcsön kell, hogy kérjen, majd New Yorkot is háta mögött hagyva tarhál. Szeretné elhitetni, hogy ő már az a férfi, aki visszavonhatatlanul elromlott, akin se nő, se pénz, se kocsmázás nem segít. De mindezek ellenére a regényben nem egyszerű kalandokról van szó; minden probléma, s annak ilyen vagy olyan megoldása egy-egy lecke az életből. Minden lecke újrahasználható, és minden gyakorlati alkalmazás újabbat szül – mint egy tökéletes perpetuum mobile. Azonban a leckéknek, mint az ifjúság első színes tanulságainak, szépsége példátlan marad. Centauri keze alatt a karakter élővé lesz – mindazt a dühöt, önállóság-keresést, és lázálmos rajongást örökíti meg, amit nehéz szavakba önteni.

„Mégis ki látta Ina Coolbirtht rajtam kívül? Ki látta így? Senki! Ezért bizonyos értelemben én vagyok az egyetlen, aki joggal tartja magát a múló időt nem ismerő öröklét polgárának, mert ugye az képtelenség, hogy Ina Coolbirth érintése után én még egyszer – ha csak a távoli jövőben is – meghaljak.” (198.)

 S mi bizonyíthatná jobban, hogy a regény él, a szöveg működik? Az egymásra zsúfolt verekedések, utazások, szerelembe esések és megaláztatások nem bomolnak epizodikus egységekre – sőt, a regény kezdetén felmerülő kérdéseidre úgy kapsz választ, hogy Jack szinte kiugrik a lapok közül, a konyhaasztalodra nehézkedve tölt neked, sodor egy újabb cigarettát, és egy nagy sóhajjal belekezd; „Bevallom, nem emlékszem a nevére.”

„ – Téved, már hogyne lenne közöm hozzá?

  – Te tévedsz, Jack. Tiéd a gyönyör, miénk a gyerek.” (377.)

A kalandok közt megbújik a fő vezérfonal – naná, hogy a nők! Mégsem mondható, hogy a regénycselekmény egy az egyben függ Ina Coolbirth, Mrs Sweney vagy Chieka alakjaitól, döntéseitől. Kevésbé a nők s szexualitásuk, inkább a valahová, valakihez tartozás mozgatja Jack karakterét, hiszen Oakland-et se hagyná ott Ina Coolbirth elhidegülése nélkül, s vissza sem térne ugyanoda a Chiekában való csalódás után. Folyamatos keresés hajtja karakterét; gyerekkori szerelmei láncolatának felfejtése. De hiába a matrózélet, Jack London közel sem olyan rossz és veszedelmes, mint amilyennek mutatja magát.

„…de aznap is csak az ópiumig jutottam el. Hajnalban azt mondtam a judzsónak:

– Veled voltam, érted?

– Hai, hai – felelte a judzsó, de egy szót sem értett.

– Szexeltünk egész éjjel, ha valaki kérdezi, világos? Szex, szex! Én meg te. Oké?

– Hai, hai – hajtogatta mosolyogva.” (497.)

Az életrajzi jelleg ellenére, amelyet a Jack London név konnotál, Centauri nem adja kényszeresen tudtunkra  a figura kilétét. A sorok közt kevés az időreferencia, az irodalmi munkásságról, s magáról az írás aktusáról nagyon keveset szól, csak az utolsó bekezdés teszi világossá, hogy a narrátor, Jack London, csupán tizenkilenc éves a regény idejében, noha az elbeszélői hang nagy adag nosztalgiával és lemondással meséli el nekünk a gyerekkor meghatározó emlékeit, a fiatalkor eddigi eseményeit, és azt a barbár tettet, amitől a figura élete végéig nem szabadul.

[...]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kustos Júlia, Apokrifonline.wordpress.com, 2016. aug. 1.