Dante Isteni Színjátékát tavaly óta érthetőbb, olvasmányosabb, de művészi értékeiből mindent megtartó fordításban olvashatjuk Nádasdy Ádám tolmácsolásában. Az idén hetven éves nyelvész, költő, műfordító, egyetemi tanár szerint a közoktatás ne legyen társasutazás, a nyelv nem baj, ha változik, és jó lenne, ha a nyelvészetet nem tekintenék közprédának.

ContextUs: Eleinte építésznek készült. Van kedvenc épülete Budapesten?

Igen, a Szent István parkban vannak azok a szép, bauhausnak mondott épületek, bár inkább art déco jellegűek. Ezekből az a kedvencem, amelyiknek a földszintjén a Dunapark Kávéház és Étterem van. Gyönyörű épület.

ContextUs: Az Isteni Színjáték legújabb fordítása bőven el van látva jegyzetekkel, magyarázatokkal, az olvasót táblázatok, ábrák segítik az eligazodásban. A sok jegyzet indokolt, a mai alapműveltségnek már nem szerves része a Biblia vagy az ókori görög, római szövegek ismerete. Vissza kellene valahogy hozni a korábbi műveltséganyagot az oktatásba?

A korábbi műveltséganyag visszacsempészése szerintem hiú ábránd, mert a világ változik, mást kell már tudni, mint 700 évvel ezelőtt. Ma el kell olvasni Shakespeare műveit vagy Goethe Faustját, amik még nem álltak Dante rendelkezésére. Neki egy sokkal kisebb területet kellett alaposan ismernie, most sokkal nagyobb ez a terület. Az iskolában valamit ma is tanítanak a Bibliáról, hogy ezt jól vagy rosszul teszik, az más kérdés, de tegyük fel, hogy jól. Szerintem ennyi elég. Akit meg jobban érdekel az ilyesmi, annak muszáj utánanéznie. A fordításban valóban rengeteg jegyzet van, amik tulajdonképpen nem is Dante Isteni Színjátékára vonatkoznak, hanem az általa természetesnek feltételezett háttértudásra. A műben nem mondja el például, hogy ki a három arkangyal, hanem csak azt írja, hogy Gábriel, Mihael – vagyis Mihály – és a harmadik, aki meggyógyította a vak embert. Akkoriban mindenki tudta, hogy ez Rafael. Dante kicsit játszik is ezzel a dologgal, találós kérdésekben ír néha, amire az olvasónak kell tudni a választ. Olyan ez, mintha én azt kérdezném, hogy ki volt Mátyás anyja, és akkor az olvasónak eszébe jut, hogy „Szilágyi Erzsébet levelét megírta”.

ContextUs: Lehet ma létjogosultsága az inkább gyönyörködtető irodalomnak, vagy a közérthetőség és a tartalom elsőbbsége a forma felett minden műfajban elvárható napjainkban?

Szerintem mindig kell a gyönyörködtető is, a zenében is, a festészetben is. Hogy egy ilyen műnek, mint az Isteni Színjátéknak, van-e gyönyörködtetű aspektusa, a válasz szerintem, nem. Ez olyan, mint amikor valakit érdekel az állat- és a növényvilág vagy a vulkánok, akkor számára gyönyörűség, ha ezekről olvas. De az ilyen műveknek alapvetően az információ az alapja. Azt gondolom, hogy Dante műve az a fajta klasszikus, amelynek nem az a célja, hogy gyönyörködtessen, hanem hogy tanítson, elgondolkoztasson, vagy akár megnevettessen. Mert az Isteni Színjátékban rettenetesen sok ciki emberről és helyzetről van szó.

ContextUs: Egy interjúban azt mondta, Kosztolányi a kedvenc költője. Miben látja a költő nagyságát?

Nagyon szépen hintázik a komoly és a komolytalan között. Néha könnyed, szinte vicces, felszínes, például az ilyen rímekben: darázs–garázs. És aztán egyszer csak nagyon komoly és szomorú tud lenni. Kosztolányi nagyon megindító, nagyon jó megfigyelő, apró dolgokat képes meglátni. A rézkarckészítő jut eszembe, mert olyankor jól meg van ragadva az orra vagy a füle valakinek.

ContextUs: Legújabb verseskötete februárban jelent meg Nyírj a hajamba címmel. Lírával legutóbb hét évvel ezelőtt jelentkezett. Az Isteni Színjáték fordítása szorította háttérbe a költői tevékenységet?

Igen, hiszen Dante műve versben van, és sok ezer sort kellett írnom az elmúlt években. Valahogy megcsapolta a versírói étvágyamat.

ContextUs: Ön szerint a mai olvasói gyakorlat miben változott az elmúlt húsz-harminc évben?

[...]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: G. Szabó Sarolta, Contextus.hu, 2017. márc. 2.