Sokan várták, hogy a rendszerváltás előttről kerülnek majd elő az asztalfiókban heverő, kiadásra váró művek. Aztán jött a nagy fanyalgás, hogy ez mégsem következett be. A sugallat szerint azért nem íródott semmilyen remekmű, mert a pártállami diktatúra kellően puha volt. És most itt van egy olyan könyv, Szabad György történészprofesszor életműinterjúja, amely hirtelen előbukkan negyedszázad távlatából, mert az azt felvevő újságíró most jutott hozzá, hogy leírja s kiadathassa.

Vagyis, amire álmában sem gondolt senki: a rendszerváltás utánról tűnik fel az ismeretlenségből egy, ez idáig parlagon heverő kézirat, amely olyan átfogó, a történelmi sorsfordulatokat, kataklizmákat megidéző képet ad a huszadik századról, amilyenre nincs sok példa.

Az Országgyűlés egykori elnöke, a két esztendővel ezelőtt elhunyt akadémikus látszólag nem tesz mást a kötetben, mint elmeséli 1991–92-ben életpályáját s az azt alapvetően meghatározó viharos, drámai fordulatokban bővelkedő időket. Ha az íróasztalokban nem hevert is annyi kincs, a fejekben azért voltak megíratlan emlékek. Az olvasó olyan egzakt, mégis lebilincselő elemzést kap, amely plasztikusan, néha fájdalmas pontossággal tárja fel az elmúlt évtizedek magyar és európai valóságát.

Szinte új műfajt teremt Szabad György és a beszélgetőtárs, Pavlovits Miklós, amelyet interjúregényként lehet aposztrofálni. Olyan epikai műfaj született, amely szó szerint elbeszéli az eseményeket, és írásos formát csak később ölt a történet. Értéke, hogy a szerzőtárs nem akar az előtérbe nyomakodni, kevésszer szólal meg.

A legérdekesebb a kötetben, hogy a tudós életének olyan időszakairól is képet nyújt, amelyeket a nagyközönség csak kevéssé ismerhetett. Családja történetéről, ifjúkoráról, korábbi életútjáról nem beszélt ilyen behatóan sehol. Így sokak előtt most válhat igazán világossá, milyen egyenes, megalkuvásoktól mentes életpálya az övé, ami egész családi hátteréből, neveltetéséből következik.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Megyeri Dávid, Magyaridok.hu, 2017. június 5.