Az idei könyvhétre jelent meg Rakovszky Zsuzsa új regénye, a Célia. Mint minden Rakovszky-regényben, ebben is pillanatok alatt elmerülhetünk és elnyúlhatunk, miként az elbeszélő, Ádám „öreg, néhai macskák szagát őrző szürke fotelében”. A regény lírai szavakkal szőtt, mégis nagyon valóságos világáról kérdeztük a szerzőt. 

KULTer.hu: Az új regény címe: Célia. Erről a névről rögtön Balassi következő sorai jutottak eszembe: „Célia feje vagyon lefiggesztve, / mert vagyon nagy bánatja.” Miért lett a regény címszereplője Célia?

Nem a Balassi-vers miatt. Hadd ne áruljam még el, hogy miért: kíváncsi vagyok, rájön-e valaki magától. Az mindenesetre fontos, hogy ellentétben más szereplőkkel, akiket a becenevükön Zsaninak, Heninek, Nikinek szólítanak, a címszereplő a teljes nevét használja.

KULTer.hu: „Rakovszky most először írt férfit.” – olvastam a regény beharangozójában, és közben arra gondoltam, hogy nem is igaz, hiszen A hullócsillag évében már megengedte nekünk, hogy belekukkantsunk egy férfi naplójegyzeteibe. A két figura hasonlít is egymásra: a naplóíró újságíró–kritikus volt, a mostani férfi is bölcsész. Az újságíró figura önelbeszélése mintha előkészítette volna Ádámnak a terepet.

Ezt még kiegészíteném azzal, hogy a korábbi, Szilánkok című regényemben is első személyű narrátor férfi az egyik, meg a novellák között is van olyan, amelyikben férfi beszél. Van-e férfi és női szöveg? Valamennyire bizonyára, mint ahogy az életkora, a társadalmi helyzete, pszichológiai típusa és még sok minden más is érződik általában a beszélő hanghordozásán, például az, hogy mikor élt. Furcsa, de azok a regényeim, amelyekben nő beszél első személyben, nem ma játszódnak: az egyik a 17., a másik a 19. században, így a korszak nyelve, illetve amennyit imitálnom sikerült belőle, nagyrészt fölülírja a nőiség esetleges nyelvi megnyilvánulásait, ha vannak ilyenek. Kortárs női elbeszélőm viszont nincsen, illetve csak a novellák egy részében. Eredetileg úgy terveztem, hogy a Céliában lesz egy másik elbeszélő, a címszereplő, de valahogy „nem akart megszólalni”.

KULTer.hu: Feltűnő Ádám érzékeny, lírai narrációja. A testiséget illetőleg is kerüli a trágárságot, olyannyira, hogy Nikivel kapcsolatban egyenesen az Énekek énekéből idéz sorokat. Ezt iróniának szánta?

Természetesen. Ezt ellensúlyozza a rá következő, „valóvilágos” jelenet, a nyilvános, tévén közvetített szexuális aktus.

KULTer.hu: Általában durva a férfiak kommunikációja a szexualitással kapcsolatban. Ádámról tudjuk, hogy nem veti meg a home videókat, sőt a tanítványára, a lányával egyidős húszéves szexbombára fáj a foga. Azonban mindezt olyan líraian, jóságos atyaisággal teszi. Létezik vajon egy ilyen ötvenes Ádám?

Egyáltalán nem minden férfi beszél durván a szexualitásról vagy bármiről, és a nők is szoktak elég szabadszájúan beszélni, legalábbis egymás közt. Azt hiszem, az ember aszerint gondol a szexualitásra, aszerint beszél róla, hogy mit érez az éppen aktuális partnere iránt: szenvedélyes szerelmet, gyöngédséget, közönyt, haragot vagy megvetést: a szexualitás mindegyik esetben egészen mást jelent, még ha „objektíve” ugyanaz történik is. Másfelől a mély érzelmeken alapuló kapcsolatok szexuális eseményeit általában nem szokta senki a haverokkal kitárgyalni. Viszont ne felejtsük el azt sem, hogy a világ szerelmi költészetének nagy részét férfiak írták.

KULTer.hu: Ádám érzékeny, lírai alkata szerintem nagyon különbözik a regény többi férfi alakjától.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Németh Ványi Klári, Kulter.hu, 2017. június 19.