Az Amíg másokkal voltunk című Szilasi-kötet a hármasság bűvöletében készült, hiszen a Szentek hárfája és A harmadik híd után ez az író harmadik műve, s mindjárt három kisregényt tartalmaz, melyek annyiban különülnek el és függnek össze, miként egy triptichon darabjai. A szövegek középpontjában jelentős szerzők állnak, az alkotói csúcstól távoli élethelyzetben, olyankor, amikor a történelmi fordulópontokra eső személyes válságból végül mindhárman kilábalnak. Szilasi gondos kutatása, az irodalomtörténeti töredékekkel gazdagon tűzdelt, olykor terhelt szövegek kimunkáltak, mondatai gyakran versszerűek. A főszereplők – Babits, Jókai és Bessenyei – sajátos portréi kiegészítik a kiforrott alkotóknak azt a képét, melyet először az iskolában ismertünk meg. Emberként is közelinek érezhetjük itt őket, ennek egyik jele, hogy az író keresztnevükön – Mihály, Móric, György – emlegeti őket. Ezzel összefüggésben a tökéletességükben megközelíthetetlennek vélt nagyjaink itt másik arcukkal mutatkoznak meg, azzal, melyen az írás aktuális képtelenségének gyötrelmei rajzolódnak ki.

Babits történetébe 1930-ban csöppenünk, amikor már elismert költőként tér vissza Szegedre, ahol visszaemlékezik saját indulására, a kezdő tanárságára, arra a valakire, aki 1906-ban még aligha bízhatott későbbi kiteljesedésében. Ekkor még leginkább csak úgy látjuk őt, mint aki féltékeny aggodalommal követi Ady munkásságát és a fővárosban alakuló Nyugat folyóirat körének tevékenységét.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dominka Ede Harald, Mno.hu, 2017. június 25.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.17.