Az Isten gyermeke igencsak fekete könyv. A legsúlyosabb mondata a címre utaló kijelentés, miszerint Lester Ballard „Isten gyermeke, talán épp úgy mint te”. (8.) A kötet legnagyobb erőssége, hogy McCarthy úgy rajzolja meg a gyilkos képét, hogy az az olvasóban félelem helyett inkább undort és sajnálatot keltsen, csakúgy, mint az összes többi figura.

Cormac McCarthy könyvei közül magyar nyelven eddig a Nem vénnek való vidék; a Határvidék-trilógia (Vad lovak, Átkelés, A síkság városai); Az út; a Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen és A jogász című művek jelentek meg, 2017-ben pedig az Isten gyermeke, a szerző egyik első, 1973-as alkotása is bekerült a felsorolásba. Aki tehát nem olvasta angol nyelven az eredetiket, előbb ismerkedhetett meg a lefordított életmű későbbi tagjaival, mint a korai műremekkel. Érdekes ilyen perspektívából (is) olvasni a kötetet: az Isten gyermeke esszenciálisan magába sűríti mindazt, ami a szerző későbbi műveit is jellemzi. Ahogy arra Morcsányi Júlia, a kötet fordítója is rámutat, a „regény keveri Cormac McCarthy műveinek háromféle irodalmi zsánerét, a déli gótikus, a western és a posztapokaliptikus stílust.”

Lester Ballard története Tennesseeben, az Appalache-hegység vidékén játszódik, s alapját egy valós gyilkosság adja. Akárcsak a szerző többi regényében, az Isten gyermekében is a legendás Dél sajátos dinamikájú, erőszakkal és bűnnel átitatott világa mutatkozik meg, hasonlóan Flannery O’Connor vagy William Faulkner műveihez. Elvégre Isten háta mögött vagyunk, ahol könnyű elbújni. De nemcsak a főszereplő alakja visszataszító, aki többször is „trollként”, „manóként” definiálódik, hanem a „jó” képviselői is mintha alávetnék magukat Dél sajátos törvényeinek: „Mind ott állunk és nézünk lefele a fószerra és kifordítva van rajta a gatyája. Kívül lógnak mindenfelé a zsebei. Marhára nem nézett ki százasnak. A seriff meg csak annyit mondott neki hogy mehet. Megkérdezte hogy tud-e így vezetni. Na hát ilyen fickó ő.” (46.). Felhozhatjuk a szeméttelep tulajdonosának családját is, vérfertőző viszonyaival és egy degenerált gyermekkel a roskadozó ház falai között. Lester azonban még ebben a cseppet sem feddhetetlen társaságban is kitaszított. Családi körülményei enyhén szólva is problémásak: anyja meghalt, apja felakasztotta magát. Végül a házát is – mely emberségének egyik utolsó jelölője lehetett volna – elárverezik a feje fölül, innentől kezdve pedig „elkorcsosulásának” folyamata ívszerűen megy végbe. Egyetlen tulajdona a fegyvere marad, amely mintha már a testéhez nőtt volna – a róla szóló történetekben, melyek a fősodorral párhuzamosan futnak, egyfajta attribútumként jelenik meg –, s a plüssállatai, melyeket a céllövöldében lőtt, s melyek így az egyetlen dologhoz kapcsolódnak, amiben sikeres: a puska használatához.

Az idő előrehaladtával a férfi egyre kívülebb kerül a társadalmon. Az emberekhez való egyetlen kapcsolódási formája megfigyelése marad, a kukkolás: meglesi a férfit, aki megvette elárverezett házát, a környékre tévedő, közösülő párt, de a szeméttelepes lányait is. Eltávolodása a világtól több szinten is tetten érhető: saját tulajdonából egy kunyhóba kerül, majd miután az leég, az erdőben húzza meg magát, egy barlangban. Ezzel párhuzamosan viselkedése is fokozatosan egyre kevésbé felel meg a normáknak. McCarthy kriminológiai pontossággal rajzolja meg Lester Ballard gyilkossá válását már ez első jelektől kezdve, a gyermekkori agresszió és az állatkínzás („Fogta magát azt kölcsönkérte Squire Helton traktorját és visszament vele és rádobott egy kötelet az öreg tehén fejére azt elindult a traktorral amilyen gyorsan csak bírt. Mikor a kötél kifeszült az rendesen le is tépte az állat fejét. Eltörte a nyakát és ott helyben kinyírta” [37.]), a kukkolás, szexuális aberráció és az erőszak megjelenítésén keresztül, egészen a sorozatos emberölésig.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Murzsa Tímea, Art7.hu, 2017. július 2.