Felmutatni a lényeget (Art7.hu)
(kiadvány: Lúdbőr)

Legyen szó akár Bobby Fischerről, a világhírű sakkozóról (A sakk Nietzschéje), Menyhárt Jenő életrajzi kötetéről (Reciprok Elvis), Zrínyiről, Adyról vagy akár a Nyugat első nemzedékéről és az elvesztegetett történelmi esélyről, Kemény mindenben a lényeget, vagyis a „Lúdbőrt”[1] keresi. Vagyis: a katartikust, a dekadenciájában is megborzongatót, elmúlásában is fenségest, a lassú hanyatlás során lényegileg megmutatkozót. Mindazt, ami a „lényeg szerelemesének” hátán felállítja a szőrt.

Kemény István tizenhatodik könyve, a 2017 áprilisában megjelent Lúdbőr című kötet a szerző kétezres évek elejétől mostanáig publikált esszéisztikus szövegeinek válogatása, benne olyan nagy port kavart írásokkal, mint a Komp-ország, a hídról vagy a Zrínyi és az üvegplafon címűek (ez utóbbiért 2016-ban Hévíz Irodalmi Díjat kapott a szerző). Számos olyan téma szerepel a kötetben – mítoszok, sci-fi, győztesek által írt (és a vesztesek által elszenvedett) történelem, jellegzetes közép-európai sors, szabadság, kiábrándultság, a ’80-as évek magyar undergroundja (A. E. Bizottság és „dekadens zene”), Ady és nyomában a különféle irodalmi zsánerek – melyek így vagy úgy, közvetett vagy közvetlen módon visszatérő elemei a Kemény-életműnek.[2] De nézzük meg tételesen, milyen témakörök jelennek meg a könyvben, milyen kötetszerkesztési, illetve ciklusrendezési elv alapján bontakozik ki a mondanivaló.

Először is nem szabad elmennünk amellett, hogy bár a kiadvány fülszövegében az utóbbi tizenhárom-tizenöt év szerepel az esszék megírásának dátumaként,[3] ennél sokkal nagyobb időintervallumot ölel fel a kötet. Tulajdonképpen a szerzői életmű harminchárom évének szellemi legjavára „mutat rá”, úgy is fogalmazhatnánk, hogy annak az időszaknak az „esszenciáját” adja, ami Kemény István első komolyabb, több interjúban is megemlített versének (Tudod, hogy tévedek)[4] megszületésétől egészen az Ötven +1 Irodalmi pillér megírásáig, vagyis napjainkig tart. E mozgalmas harminchárom év emberi és szerzői tapasztalatának summája a könyvben szereplő nyolcvan, zömében kisesszé, melyekben úgy beszél a költő a „Lényegről”[5] történelmen, irodalmon, izmusokon, zenén át, ráadásul nagy kezdőbetűvel szedve, mintegy „letegezve” szólítva meg a lényeget, ahogyan azt már korábbi írásaiból megszokhattuk. Legyen szó akár Bobby Fischerről, a világhírű sakkozóról (A sakk Nietzschéje), Menyhárt Jenő életrajzi kötetéről (Reciprok Elvis), Zrínyiről, Adyról vagy akár a Nyugat első nemzedékéről és az elvesztegetett történelmi esélyről,[6] Kemény mindenben a lényeget, vagyis a „Lúdbőrt[7] keresi. Vagyis: a katartikust, a dekadenciájában is megborzongatót, elmúlásában is fenségest, a lassú hanyatlás során lényegileg megmutatkozót. Mindazt, ami a „lényeg szerelemesének” hátán felállítja a szőrt. Ennek „magva”, kiváltója, ahogyan azt a szerző is írja A költészet megkopasztása című esszéjében: az ihlet. Ugyanakkor nagyon hamar világossá válhat számunkra, ahogy elmélyedünk a szövegekben, hogy ez az „ihlet” nem csak esztétikai alapon képződik meg. Az ihlet elsődleges forrása Kemény számára természetesen a különféle irodalmi művek olvasása,[8] de az olyan nagyívű költői sorsok is egyszersmind, mint amilyen Ady vagy Zrínyi életútja, ahol a személyes élet és a nemzet sorsa sok szállal kötődik egymáshoz (és a kettő együtt ad ki egyfajta sajátos fátumot), vagy a nagyobb történelmi események, mint például a századforduló vagy a rendszerváltás. Persze Kemény ravaszabb szerző annál, hogy „konzervatív anarchistaként”[9] bedőljön az „érzelgősségnek” és a nagy szavak kínálta lehetőségnek, amivel egy-egy ihletet adó történelmi tabló leírható. Kritikus értelmiségiként nem homályosítja el tekintetét, hogy magánemberként mennyire hisz, bízik (vagy inkább csak reménykedik) az „ország-kontinens-bolygó” jövőjének pozitív irányú változásában. Miközben pontosan tisztában van vele, mennyire „röhejes”, hogy kizárólag a lényeget keresi, a Száz év türelem című esszéjében meg is fogalmazza az ezzel kapcsolatos kétségeit és félelmeit: „…sokszor épp csak az nem látja meg a Lényeget, aki keresi, mindenki más igen, és ettől tartok is nagyon”(64.). A legjobb esszéiben folyton keresi a távolságot szentimentalizmus és tárgyilagosság között, és ha észreveszi, hogy túlságosan reménykedik valamiben, az irónia eszközéhez nyúl.[10]

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Halmi Tibor, Art7.hu, 2017. július 17. 

2017-07-17 18:41:27
Egy év legjobb versei
A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb verseket.
Egy év legjobb novellái
A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb novellákat.
Regény az eszmélés pillanatáról
Egy baljóslatú kor baljóslatú városában akad egymásra a történész Giselle, az Új Egyetem docense és dr. Kreutzer pszichiáter, országosan ismert szegénységügyi szaktekintély. A tavaszi...
Álom és valóság a boldog Északon
Medárdus, a takarító férfi a boldog Északon él feleségével és három gyerekével, a negyediket várva. A dolgos és zsúfolt hétköznapok akkor billennek ki először a helyükből, amikor Medárdus...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ