A 2016-os év egyik kiemelkedő könyvkiadói ötlete volt a Magvető Időmérték-sorozatának elindítása. A zsebkönyv-méretű kiadványok a mára már klasszikusnak számító „Lyra Mundi” című világirodalmi sorozatra emlékeztetnek, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az Időmérték-kötetek között szép számmal található kortárs magyar költő. A sorozat első évadának zárókötete a 360⁰, Szálinger Balázs régóta várt új könyve. A formájában remekül kitalált, tartalmát tekintve hiánypótló, kitűnő sorozat pályakezdőknek és régóta publikálóknak egyaránt lehetőség, hogy a verseket az olvasó állandó útitársává tegyék, hisz a nem túl terjedelmes könyvecskék valóban zseb-méretűek, hordozhatóak, elő-elő lehet venni őket itt és ott. A vékony, teljesen fekete borítót kapó Szálinger-könyv igényli is a hordozást, mert újraolvasásra hív, mi több, ingerel. „A szó üres edény, és körbesétálsz a peremén” – ez a Bereményi Géza-sor jutott eszembe újra és újra a kötetet olvasván. Nemcsak körbesétáltam, de sokszor rendesen el is merültem benne. 

A kötetcím eligazít. 360 fok. Kör. Valóban körbejárásra hív. Verseskötetet amúgy sem, mint regényt vesz kézbe az olvasó, így, ha panaszkodik, mert „elejét” és „végét” keres, csak magára vethet. Verset mindig először és mindig utoljára olvasunk, a vershez lelassulunk, a versben elhelyezkedünk, és nézünk belőle kifelé. Szerencsés esetekben mélyen, befelé is. És leginkább körbe-körbe. 360 fokban akár. Így, ezzel a nézéssel próbáltam olvasni Szálinger Balázs már címében is orientáló verseskötetét. Nyelve, tárgya, üzenete ezerfelől olvasható, érthető, továbbgondolható. Tényleg egy kör, ami – tudható – nem más, mint végtelen sok szög. Mindebből pár egyenesen, mint körben a sugár, meghúzható, megfogalmazható. Miközben, s ez is unásig ismert toposz, a kör pont az a geometriai valóság, mely tökéletesen sosem mérhető meg, mert kell hozzá egy irracionális s egyben transzcendens szám, a „π”. Nem mondhatom, hogy megleltem ezt a komponenst a 360⁰-ban, de sejteni vélem, mi lehet az. Kísérletet teszek a felkutatására.

A 360 fok nyelvi szempontból Szálinger soha nem fogyó kísérletező kedvét is mutatja. A vékonynak mondható kötetben olyan különleges szövegek mutatják ezt, mint például a Szakvélemény vagy a Térképjelölések című versek. Előbbi „Principális-völgy” alcímmel egy létező, bőven dokumentált földrajzi egység általános és különleges jellemzőinek leírását adja látszólag, olyan, nemcsak a költői beszédmódtól, de bármilyen nem tudományos stílustól idegen szövegrészekkel, hogy az olvasó kénytelen legyen a játékban részt venni. Másképp nehéz volna lírailag komolyan venni például az alábbi sort: „a 8.774 jelzetű főmegtelepedés magassága 2,80-3,00 méter.”, vagy ezt: „nagyobb maradékgerincek, észak felé nyitott szélbarázdák.” A hét fejezetre (igaz, az utolsó csupán egy mondatból áll) tagolt leíró vers azonban nemcsak egy sok próbálkozásra magát megnyitó zár, hanem egyszersmind kulcsként is működik: a kötet befogadásához kínál lehetőséget.

Szálinger ugyanis a teljes kötetben úgy jár el, ez az ő bátornak mondható vállalása, hogy nem egyszerűen az általánosból kínál utat az egyedibe, a bármikor reprodukálhatóból a megismételhetetlenbe, hanem szikár, bárki által megragadható (szak)tényekhez tesz egyedi megfigyelésből adódó véleményeket. Az első szakaszban a völgy tájolása a téma, egy mondat utal arra, hogy eddig a nagy kutatók keveset foglalkoztak a tájjal. A második szakasz a terület szintjeit írja le, miközben fő témája azok korról korra történő és a jelenben is zajló változásai. A harmadik rész a talaj összetételének száraz leírása lenne, ha nem fűzné hozzá Szálinger azt a cseppet sem elhanyagolható tényt, hogy az ásott homokfejtők néhány évtized alatt (egy emberöltő) betemetődnek, nyoma sem marad az azelőtti munkának. A negyedik részben, mely a talaj szerkezete tudományosnak tetsző leírását adja, ér el a szerző a legemberibb részhez: a talajban „elkülönülő vékony rétegekben emberi vér” található. Tehát itt már nem egyszerűen csak régi korok küzdéséről, vagy a folyamatosan változó tájról olvasunk, aki figyel, tragédiát talál.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Nagygéci Kovács József, Bárkaonline.hu, 2017. augusztus 16.

Megjelent a Bárka 2017/4-es számában.