Szálinger Balázs a Hévíz folyóirat főszerkesztőjeként nagy figyelmet fordít fiatalabb költőkre, maga is foglalkozik tehetséggondozással. A 2012-ben megjelent Köztáraság után négy évvel jelentkezett új kötettel a Magvető Kiadónál 360° címmel. Az új verseskönyvről, a magyar népességpolitikáról, valamint, mint az Előretolt Helyőrség-műhely egykori tagját, az írói csoportosulás jelenlegi helyzetéről kérdeztük.

ContextUs: A legutóbbi köteted, a Köztársaság megjelenése óta 4 év telt el, mire megjelent a 360°. Ezen időszak termését olvashatjuk az új kötetedben?

Igen, de a viszonylag hosszú kihagyáson belül is leginkább az utolsó félévben írtam ezeket a verseket. A Köztársaság befejezése után jó három-négy évig nem írtam verset – vagy olyat semmiképp, amit emberi fogyasztásra szánnék.

ContextUs: Volt prekoncepciód a kötet bármely darabjával kapcsolatban? Akár úgy is feltehetném ezt a kérdést, kissé naivan, hogy megtervezett kötetről beszélhetünk?

Igen, már az első versek megírása után eleve kötetben gondolkodtam.

ContextUs: A 360° egyik vonulata a Dunántúl, ezen belül is Zala megye föld- és kultúratörténeti vizsgálata. Személyesen téged mekkora mértékben, mennyi ideje foglalkoztat ez a kérdéskör?

A föld- és kultúratörténet nagyon. Több helyen olvastam, hogy a 360° afféle „Zala-kötet” lenne, hiszen magam is Keszthelyen születtem, de Isten látja lelkem: hat-hét versnél több nem érinti a környéket. Talán annyi se. Csak velem kapcsolatban talán túl kézre álló kód Zala, és a név szerint ki nem írt településeket vagy földrajzi helyeket elég könnyen gondolják valamiféle „zalaizmusnak” – pedig nem. Az elmúlt évek nagy élménye inkább Dél-Erdélyvolt: egyszerűen kíváncsi lettem arra, hogy mi van a szokásos Nagyvárad–Kolozsvár–Székelyföld-útvonalon túl. Végre eljuthattam az Al-Dunához, Ruszkabányára, a Retyezáthoz, a Pádisra és a kedvenc helyemre, az Almás-völgybe. Több ezekhez kapcsolódó vers van a kötetben, mint zalai.

ContextUs: A fenti kérdésben megfogalmazott tematikán belül van olyan terület, ami különösen érdekel?

Szerintem nincs ilyen. Hülyén fog hangzani, hogy mindent érdekesnek tartok költőileg, amit amúgy is érdekesnek tartok. De volt egy pillanat, amikor Bibó István hagyományánál, sőt „megtagadott hagyományánál” jobban kezdett foglalkoztatni az ornitológia és a geológia. Nyilván ehhez az is kellett, hogy az irodalmi sajtó divatot csináljon a közéleti/közérzeti költészetből. Ehhez másokkal együtt már régóta vonzódtam, és ami mondjuk 2009-10-ben még szitokszó, tettenérés és bűn volt, az hirtelen divattá vált. Naná, hogy egyre jobban kezdtek érdekelni a bogyók meg a tólengés.

ContextUs: Több versedben is hangsúlyt kap, hogy a bennük körbejárt területeken évszázadok, évezredek óta népcsoportok, közösségek váltották egymást; átvették vagy visszautasították, elpusztították a másik kulturális örökségét. Mennyiben érzed magad/családod érintettnek ebben a folytonos kultúrtörténeti változásban?

A vezetéknevem alapján szász, sváb felmenőim lehettek. De ilyenről már senki sem tudott a családban, ráadásul ugye írásképileg is elmagyarosodott a név.

Érintettnek nem érzem magam, és ez egyben maga az érintettség, hiszen nyilvánvaló, hogy valamikor valakim az apai ágról nem magyar volt, ma meg már ez nem téma. Igen, valami ilyesmiről is akart szólni ez a kis kötet.

Más ágakon kisnemesek is voltak a családban, akik egy időben talán pont az ilyen jöttmentekkel szemben határozták meg az identitásukat. Bennem itt él az összes felmenőm, szintézisük vagyok, de egyikük hatása se volt fontos az életemben, mert ugye a nemzedékek felejtenek.

ContextUs: A témakör több aktualitással is bír: a bevándorlás, a migráció és az elvándorlás Magyarországon, a magyar közbeszédben napi szinten felmerül. Miben látod a mai, kultúrák közti kommunikáció lehetőségeit, egyáltalán beszélhetünk-e erről?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Baranyi Gergely, Contextus.hu, 2017. augusztus 9.