Szécsi Noémi a habozva vállalt feminizmusról, a politikai célú regényírásról, a jobb- és baloldali kultúrpolitikáról

Újabb regénye, az Egyformák vagytok a jelenbe irányít minket a korábbi történelmi kalandozások után. Szécsi Noémi trilógiájának záródarabja ősszel jelenik meg a Magvetőnél, ennek kapcsán ültünk le beszélgetni az írónővel. A regényen túl szóba kerültek vonalas irodalmi művek, feminizmus, és az is: hanyatló korban élünk-e.

– Szerkesztője, Turi Tímea nyilatkozta nemrég a 24.hu-nak, hogy legutóbbi nagy olvasmányélménye az Egyformák vagytok volt. Ön korábban elmondta, hogy egyre tudatosabban igyekszik írni, és a felelősség is egyre nagyobb lesz. Most még inkább ezt érzi?

– Nem is annyira a várakozásokról van szó. Olyan illúziókat nem táplálok magamban, hogy mint egy Harry Potter-folytatást, népes tábor várja a kötet megjelenését. De tény, hogy teljesen más most írni, mint a legelején. Akkor még puszta élvezetből csináltam, most már nyomaszthat a saját helyem vagy annak hiánya, a korábbi visszajelzések vagy azok hiánya. Amikor elkezd írni, ezektől még mentes az ember, aztán viszont ránehezednek teljes súlyukkal.

– Viszont hitelesítenek is a korábbiak, nem? És ha valami nem is jön be, mondhatják azt: oké, ez nem sikerült, de ettől még az előzők jók voltak.

– Más számára ez lehet megnyugtató érzés, de én szeretek mindig új dolgokkal kísérletezni, kicsit le is nullázni a korábbiakat. Új műfajok, új sémák felé elmozdulni.

– Akkor az Egyformák vagytok teljesen más is lesz, mint a trilógia korábbi részei, a Nyughatatlanok és a Gondolatolvasó?

– Más, de a koncepciót már az elején kitaláltam. Az első regény a klasszikus történelmi regény egyfajta paródiája, kifordított verziója. A második inkább hasonlít a modern, XX. századi regényhez, és a történelem csak elmosódó háttérrel szolgál az eseményekhez. Az Egyformák vagytokban már szétbomlik a történelem, csak áttételesen kötődnek a múlthoz a szereplők. Lehet, hogy azok az olvasók, akik az első két kötet cselekményének a közvetlen folytatását várják, valamennyire csalódottak lesznek, mert nem ezt kapják majd. Lezárulnak persze valamiként az előző kötetekben elindult cselekményszálak is, de nem az események szintjén, hanem a mélyrétegekben. Arra törekedtem, hogy a három kötet minden irányból olvasható legyen. Akár egyenként vagy visszafelé haladva is.

– A jelenről nehezebb írni, vagy a XIX. századról, amikor a Nyughatatlanok játszódik?

– Több történelmi regényt írtam eddig, mint kortárs témájút. Utóbbiaknál félő, hogy az olvasó azt mondja majd: „De hát ez nem is így van! Én jobban tudom, hiszen megtapasztaltam.” A múltba lépve megvan az az előnye az írónak, hogy csak neki van bejárása abba a világba, amiről mesélni kíván. A történelmi tudást számon kérhetik persze, de azt nem mondják legalább, hogy ők teljesen másként élték meg az egészet. Vágytam rá ugyanakkor, hogy írjak végre kortárs regényt, most adódott rá alkalom. Hosszú ideig nem is volt divatban, az utóbbi években tértek vissza a társadalmi regények. A szocializmus eléggé lejáratta, hazug műfajnak könyvelték el, most politikai eszközként is kezd visszatérni. Vannak vonalas művek ma is.

– Miket ért ilyen művek alatt? Parti Nagytól a Fülkefor és vidéke? Kemény Zsófitól a Rabok tovább, amelyben a rapperek robbantják ki a forradalmat?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Lakner Dávid, Mno.hu, 2017. augusztus 25.

Megjelent a Magyar Nemzet 2017.08.25-i számában.