Ön Zalaegerszegen él és dolgozik, csak akkor jön Pestre, ha valami dolga akad. Legutóbb 2015 végén beszélgettünk a Magvető Kiadónál megjelent novellás- és verseskötetével kapcsolatban, akkor vette át a Petri-díjat. Mi történt azóta?

Korrigálnék: 2014 decemberében vettem át a Petri-díjat, legutóbbi beszélgetésünket követően, mint kuratóriumi tag, beszédet mondtam Szaniszló Judit Petri-díjának átadásán. Ha arra a kérdésre kell válaszolnom, mi történt azóta, az életemet a novelláimhoz hasonlítanám: történések elsősorban a „főszereplő” tudatában zajlanak, a külső cselekmény minimális. Megszokott életrendemet nem borította fel szignifikánsan a kettős könyvmegjelenés, illetve az ezzel járó kötelezettségek. Hatások természetesen bőségesen értek ebben a két évben is, és nem hagyták érintetlenül a személyiségemet.

Örömmel láttam novellapublikációit a Bárkában.  Úgy tűnik, az újabb írásaiban a groteszk látásmód továbbra is sajátja. Az alkotó hogy érzi, van valamilyen elmozdulás?

A groteszkről minden olvasónak törvényszerűen Örkény jut eszébe, s ezt én annyiban megerősíteném, hogy minél inkább az Ön által említett groteszk látásmód uralja valamely művemet, terjedelmi szempontból annál inkább az egypercesek felé tendál. Mindettől elvonatkoztatva: a groteszktől nem idegen a humor, s utóbbi nélkül bizony nem elviselhetőek bizonyos traumák, mint mondjuk egy szeretett személy elvesztése vagy egy hajdanvolt barátban való mélységes csalódás, az egzisztenciális értelemben vett kudarcokról nem beszélve. A fentiekkel összhangban kijelenthetem ugyanakkor, hogy hosszabb novelláimban nem annyira jellemző a groteszk dominanciája. Elgondolkodtató persze, az elmúlt két évben vajon miért született egyre több kispróza a „műhelyemben”.

Érlelődik egy újabb novelláskötet?

Csak lassacskán érlelődik; éppen azért, mert mostanság leginkább kompakt alkotásokat teszek le úgymond az asztalra. Tavaly szerettem volna kicselezni önmagamat, s egyperces fiktív naplóbejegyzésekből hosszú hónapok alatt fabrikáltam egy nagyobb epikai művet, mely azonban egyöntetű elutasításra talált a számomra meghatározó kiadók részéről. S mivel az ő véleményüket semmiképp sem hagyom figyelmen kívül, a konzekvenciákat levonva ezzel a sajátos műfajjal nem kísérletezem tovább. Más kérdés, hogy az ominózus mű bizonyos részei talán eredeti kontextusukból kiragadva is megállhatják a helyüket, később tehát még felhasználhatom őket.

Az Isten szemtelenül fiatal prózakötetnek és a Más él benned verseskötetnek milyen visszhangja volt?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szepesi Dóra, Bárkaonline.hu, 2017. augusztus 29.