Turi Tímea Anna visszafordul című kötetéhez első pillantásra könnyű kapcsolódni. A mű mintha a mindennapok tétjeit venné sorra és mintha a felnőtté válás döntéseit, a férfi-női viszonyok dinamikáját és a nemek közötti munkamegosztás nehézségeit és egyenlőtlenségét tematizálná. A kötet azonban, amellett, hogy az említett problémák tematikusan megjelennek benne, egyértelműen ellenáll ennek az igen leegyszerűsítő olvasatnak, és egy ezeknél sokkal nehezebben megközelíthető szinten is problémákat vet föl. Ezeknek a problémáknak azonban nincsenek az élőnyelvben egyszerűbben összefoglalható képletei (pl. „a felnőtté válás nehézségei”). A hétköznapi szituációk, a nők és férfiak konfliktusainak rétege alatt ugyanis egy másik nyelvi réteg is jelen van a szövegben. A Fontosabb dolgok címet viselő vers a mindennapos veszekedés-mantrára épít: „Egyáltalán: / dobd ki a szennyest, és mosogass el / magad után.” Ugyanez a vers azonban a kötet hátlapján lévő másfél sorral zárul: „Tudom, hogy vannak fontosabb dolgok, / mint a szerelem.” Ez a másfél sor kiszól a kötetből: hangsúlyozza, hogy a kötet nem egy szerelmi kapcsolatról fog szólni, és figyelmezteti az olvasót, hogy ne redukálja a kötetet a férfi-női viszonyok fejtegetésére, az „elemek harcára”. A versek, bár behívják ezt az olvasatot, folyamatosan meg is kérdőjelezik azt, és több ponton egészen más értelmezést követelnek maguknak.

A cikluscímek verssorokként köszönnek vissza és válnak ismerőssé olvasás közben, vagy fordítva, a verssorok később, a kötet egy távoli pontján cikluscímként olvashatók megint. Meglepően sokszor szerepelnek a kötetben kérdő mondatok, amelyekkel az olvasó belekerül a határok kutatásának diskurzusába. Erre példa a kötet nyitóverse, A nyár leghosszabb napja, illetve A hetedik év Pemberley-ben című vers. Mindkét szöveg azt vizsgálja meg, hogy mikor és hogyan kezdődik el az eltávolodás és az elengedés, illetve hogy van-e az életeseményeknek egyáltalán körülhatárolható kezdete. A kötet közepén található, mindössze három versből álló Detektívtükör című ciklus a kötet szimmetriatengelye: egymásra rímelő, egymással szembehelyezkedő verseket tartalmaz.

Az Engem tönkretettek a feministák és a Vendégek vagytok című versek a feministák elleni dühöt és a gyerekek életében hiányként jelen lévő apák elleni haragot fordítják egymásnak: mindkét vers egy elképzelt „Ti”-hez beszél, és a megszólítottak pozícióját próbálja diszkreditálni eltúlzott, parodisztikus hangon. A versek a vitához és a párbeszédhez szükséges közös nyelvi alap megteremtésének nehézségeit tárgyalják, ami messze túlmutat a férfi-női kommunikációs problémán. A két vers egymás mellé helyezése a különböző beszédpozíciókkal szembeni értetlenséget érzékelteti: „a nemek számrendszerének lánca ékszer, lánca megkötöz. / Ti azt hiszitek, mindent meg lehet beszélni”, szól a versbeszélő a feministákhoz mint egyetlen, hatalmas, generalizálható közeghez. Ugyanilyen homogenizált „ti”-ként vannak megszólítva az apák: „Ti vagytok az apák, / akik évente egyszer jöttök le a játszótérre.” A párbeszédre való képtelenség a Detektívtükör című versben is megjelenik, amelyben a férfiak írásait a nők, a nők írásait pedig a férfiak olvassák; de míg a nők ezt valóban megteszik („A nők csak ezt olvassák”), a férfiak felé a női szerzők olvasása felszólításként jelenik meg („Olvassák csak ezt a férfiak”). Ezzel felszínre kerül az irodalmi hagyomány patriarchális mivolta, illetve a kötet egyik legnagyobb kérdése: kétpólusú-e az írás? Lehet-e még „női irodalom” címkével illetni bárkit, aki ír, illetve értelmes dolog-e „férfi irodalomról” beszélni? Egyáltalán lehet-e „a nőkről” vagy „a férfiakról” általánosságban beszélni?

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kállay Eszter, Jelenkor.net, 2017. július 8.