– Ki hallgat ma a filozófusok szavára, számon vannak-e tartva egyáltalán?

– Nincsenek. A hatalom ugyan mindig számon tartja őket, mert a régi reflexek miatt retteg a filozófusoktól, hiszen azok nagyon kritikusak, mindent megnéznek a fonákjáról is, de az átlagember ekkor sem figyel oda rájuk. Ezért is oly könnyű megbélyegezni őket azzal, hogy „hiszen ezek nem csinálnak semmit, csak ellopják a pénzeteket, ti dolgoztok, ők meg összevissza fecsegnek”. A filozófiának, ha egyáltalán, akkor a különféle kulturális médiumokon keresztül van hatása.

– A véleményformálók ma jobbára az internet segítségével terjesztik a gondolataikat, nem kéne a filozófusoknak is fölköltözni oda?

– Lehetséges, de nem olyan könnyű gondolatokat ráerőszakolni emberekre, akik nem igazán fogékonyak az ilyen típusú gondolatokra. A filozófia nevelő hatásában nem hiszek. Én azért művelem, mert engem szórakoztat, és van egy szűkebb kör, akiket ez érdekel.

– Az ön véleményét sem szakfilozófiai, hanem főleg politikai, közéleti kérdések mentén kérik ki az újságírók, most például a professor emeritusi címéről való lemondása miatt kapott nagyobb figyelmet.

– Komikusnak, egyben ijesztőnek is tartom, hogy egy ilyen lépés ekkora nagy port vert fel. Évek óta nem tettem politikai gesztust, most viszont megtalált az összes újság, mert ez érdekes, de hogy ezenkívül mit publikáltam, senkit nem érdekel. Csak azokat a szövegeket olvassák, amiknek direkt politikai jelentősége van. Ugyanakkor az az érzésem, ez sem megy tovább az említett közönségen túl. A filozófus a között választhat, megmarad-e a saját köreiben – én ezt választottam –, vagy ha szélesebb visszhangot szeretne, akkor túl kell lépnie azokon a megnyilvánulási formákon, amelyek mint filozófusra jellemzőek.

– Erre azonban viszonylag kevés filozófus kapható. A Szög a zsákból című könyvben utal rá, hogy a legújabb filozófusgeneráció jó részét másfajta fából faragták már, mint a megelőzőeket.

– A rendszerváltáskor olyan fiatalok jelentkeztek filozófusnak, akik egyszerűen a világot akarták értelmezni, mert nem értették, mi történt körülöttük. Éppen csak fölnőttek a Kádár-világban, de az sem volt annyira érthető a végén. A Rákosi-rendszer érthető volt: „Kuss! Azt csinálod, amit parancsolnak, s akkor talán megúszod.” A Kádár-rendszer ugyan nyitottabb, engedékenyebb volt, de mégsem érezték jól magukat benne, mert rettenetesen sok volt a tiltás, nem is értették pontosan, mit is jelent ez a rendszerváltás. Ezért úgy gondolták, a filozófia talán választ ad nekik a világ egészét és az összefüggéseit érintő kérdésekre. Eltelt öt-tíz év, kialakult egy új világ, ami vagy elfogadható volt, vagy nem volt elfogadható az emberek számára, de mindenesetre nem tett föl igazából kérdéseket. A filozófiahallgatóknak jelentkezők többsége is inkább arra figyelt, melyik szakon könnyebbek a követelmények. Sokkal nehezebb volt velük, mert ami számomra döntő és a legfontosabb, a filozófia mint együtt gondolkodás, az egyre kevésbé volt lehetséges.

– A tanítást már jó évtizede maga mögött hagyta, és a körülöttünk lévő világ is folyamatosan változni látszik. Azóta sem tapasztalta, hogy a filozófusokban megnő a kedv a korábban jelen lévő társadalomreformáló gondolatok iránt

– Vannak olyan történeti periódusok, amikor vagy szeretik a fennálló társadalmi rendszert, vagy nem, vagy hívei annak, vagy szemben állnak vele, de különösebb alternatívákat nem látnak. Nálunk ráadásul olyannyira bebetonozódott a politikai hatalom, hogy nehezen tudjuk elképzelni, miként lehet kiakolbólítani a pozíciójából, és az ilyen kérdések ezért irrelevánsak. Mert hiszen az alternatíva már megvan régóta: a nyugati liberális demokrácia. Most akinek baja van ezzel az állítólagos demokráciával – nekem van –, ami kimondva is illiberálisnak tekinti magát, annak egyszerű a gondolati elhelyezkedés: szemben áll vele. Én ugyanis azt szeretem, ha a legkülönbözőbb gondolatokat és elképzeléseket ütköztetjük egymással. Ennél fogva erről nincs túl sok beszélnivaló, hiszen politikai szituációban hangoztathatom ugyan, hogy én a liberális demokráciát szeretem, de gondolatilag se nem új, se nem izgalmas, vagy olyasmi, amin együtt lehet gondolkodni.

– Akkor min töpreng inkább szívesen, hagyva a teóriát másra, és a filozófiát tevékenységként, állandó kérdezésként művelve?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Rácz I. Péter, Vasárnapihírek.hu, 2017. szeptember 26.