– 2015-ben jelent meg a debütköteted Hálatlanok búcsúja címmel a Magvető Kiadó gondozásában, ahhoz, hogy a Helikon olvasóinak újat mondjuk a Holnap ne gyere című új verseskötetedről, úgy gondolom, fontos kitérnünk a pályakezdésre, a rendhagyó tematikát nem mindennapi módon feldolgozó első kötetedre is. Azt olvastam, a pályán való indulásod néhány évvel a kötet megjelenése előtt kezdődik, nagyvonalakban egybeesik a folyóiratokban való publikációiddal is. Fontos szerepe volt ebben Szegő Jánosnak is, első próbálkozásaidat neki mutattad meg, s ő biztatott a folytatásra. Kérlek, avass be, milyenek voltak ezek az első versek, mi motivált az írásra, s mit jelent egy pályakezdő számára, hogy olyan ismert szerkesztő olvassa el az első verseit, mint Szegő János?

– Az első versek egy kivételével helyet kaptak a Hálátlanok búcsújában is, ezek a haláltánc, a körforgás és a mama álma. Emellett az első versek közül való a Műútban közölt Ringató is, ott Kabai Lórántnak köszönhetem a bizalmat. Hogy ezek az első versek megjelentek vagy bekerültek a kötetbe, nem jelenti azt, hogy nem előzte meg vagy nem követte őket olyan, amit még a fióknak megtartani sem lett volna helyénvaló. Versnek azt nevezem, amit én magam valamiképpen összeértnek látok. Nem feltétlenül jónak vagy késznek, de egyben lévőnek. Azt hiszem, meglehetősen szigorú a munkamódszerem is: rengetegszer javítom magam, sokat húzok, és gyakran írok át sorokat, ugyanakkor sorokat vagy versszakokat, félkész szövegeket nem őrizgetek egy majdani felhasználás reményében. Minek? Ha nincs meg a váz az elején, nálam oda a hitelesség, onnantól izzadtságszagúnak hat minden sor és mondat a saját szövegeimben. Nincs tehát kész azonnal egy szöveg, csak a váz stabil – aztán néha épp azt kell kihúzni, azt a talajt alóla, hogy megálljon magában. Nemcsak Szegő János, az akkori párom, Gaborják Ádám is rengeteget segített abban, hogy legyen merszem publikálni. Az, hogy két, az irodalomban ennyire otthonosan mozgó, az irodalmat ilyen szívvel-lélekkel élő ember segített a javaslataival már az első verseknél, minden bizonnyal nagy előnyt jelent. Hálás is vagyok nekik.

– Szerkesztőként azt tapasztalom, hogy az írás nagyon korán, az első olvasmányélmények és szerelmi élmények megélése folytán kezdődik el, ez nagyvonalakban a korakamaszkor időszakára tehető. Veled nem így történt, sőt, az első kötetedben nem a szerelmi tematika, hanem a gyász, a bűntudat, a múltunkhoz való viszonyunk, a kollektív emlékezés felelőssége foglalkoztatott. Hogyan alakult ez, miért nem a szerelem, a személyiség, az én érdekelte a fiatal Hevesi Juditot mint költőt?

– Valóban nem a szerelem érdekelt, de a személyiség és az én kérdése az én elgondolásomban nagyon is erősen jelen van a Hálátlanok búcsújában. Mi vagyok én, mi a családom, honnan jövök, mit is jelent ez az identitásnak nevezett probléma- és kérdéshalmaz. Hogy ezt az ént egy közösségi trauma keretein belül, a családi és a kollektív emlékezet működésében és annak eszközeit használva jártam körül, tűnhet valóban szokatlannak, de abban a fázisban, amit nevezzünk most életszakasznak, egészen egyszerűen ez érdekelt. A múltunkhoz való viszony kialakítása olyan jelenbeli feladat, ami nélkül a jövő a szükségesnél bizonytalanabbá és értelmezhetetlenebbé válhat. Nem érdemes megúszni.

– Az is rendhagyó, hogy egy debütkötet a Magvető gondozásában jelenjen meg, hogyan vezetett az utad az egyik legjelentősebb magyar kiadóhoz?

– Szerintem ez azért nem rendhagyó, legalábbis nem egyedi eset, a Magvető kiad elsőkötetes szerzőket is. A kéziratomat elküldtem a Kiadóba, Morcsányi Géza, úgy tudom, a szerkesztőkön kívül még mások véleményét is kikérte a kéziratról, majd a kiadás mellett döntött.

– A kötet előszavát Tóth Krisztina jegyzi, aki, ha jól tudom, a szerkesztésben, válogatásban is segítségedre volt. Azt írja, a Hálátlanok búcsúja nem emlékeztet a nemzedéktársak műveire. A gyász, az emlékezés, a bűntudat, az istenkérdés, a holokauszt foglalkoztatott többek között. Kíváncsi vagyok, hogyan talált meg a téma, mi motivált ebben?

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Varga Melinda, Helikon.ro, 2017. október 11.