Spiró György legújabb regényében, a Kőbékában egy tudatlannál is tudatlanabb alak kalandjait követhetjük nyomon téren és időn át. Mint interjúnkból kiderül, nem is olyan könnyű buta figurákat írni – de van-e felelősségük az ilyen együgyű embereknek?

– A Kőbéka műfaja „mesély”. Mit jelent ez?

– Ezt a különös szót én találtam ki – azt jelenti, hogy a történet meseféle, de nem egészen az, amit meseként megszokhattunk. Jobb műfaji meghatározást nem tudtam adni a könyvnek; úgyhogy ezentúl a hasonlóan fura dolgok hadd legyenek mind mesélyek.

– A Feleségverseny és a Jégmadár után ismét disztópikus szatírát írt – alkotói szempontból van különbség az ilyen könyvek és a klasszikus történelmi regényei között, mint a Fogság vagy Az ikszek?

– Igazán nagy különbség nincs – talán ha sci-fit írnék, ami teljes egészében a jövőt ábrázolja, akkor máshogy fognék hozzá. Ennek a mesélynek egy része viszont a múltban játszódik, tehát ugyanúgy kellett kutatnom, mint egy tisztességes történelmi regény esetében. Az sem nagyon más, ha a jelenről próbál írni valamit az ember – az anyaggyűjtést akkor sem lehet kikerülni. Nem is szeretném, az anyaggyűjtés nemcsak fontos, de igazán élvezetes is. Persze az is szép, amikor kitalálok dolgokat – de ha megtudok valamit, ami tényleg létezett, és abból próbálok megformálni valamit, az az igazán izgalmas.

– A fülszöveg szerint az új könyve címe lehetett volna bármi, „Lipót”, „Kálmán vezér” vagy akár „Záp” is. A Kőbékának nem csak a címe többesélyes: olvasáskor az az ember érzése, hogy a cselekmény szinte bárhol játszódhatna. Mennyire szól a magyarokról, a magyarokhoz?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szabó Ádám, Fidelio.hu, 2018. január 4.