Ketten egy új könyvről – Szécsi Noémi: Egyformák vagytok. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2017, 240 oldal, 3299 Ft

Talán ennyiből is érzékelhető, hogy az Egyformák vagytok nem hagyja érintetlenül azokat a, fogalmazzunk úgy, dilemmákat sem, amelyek egy (nemzet)történeti narratíva horizontjában a jelenkori közbeszédben sem ismeretlenek. Azt a kézzelfogható valóságot, hogy nem lehet akármit gondolni akármiről, akármikor, akárkinek. És hogy mikor, miről, ki és mit, azt leginkább a hatalmi szituációk döntik el. Nem egy nagy felismerés, persze, de elemi erejű, ha onnan nézzük, hogy az Em és az Elza elhallgatásaiból, vagyis magánbeszédéből keletkező nézőpont és diskurzus mindig is viszonylagosítja e felismerést. A regény tétje viszont mégsem ez a viszonylagosítás, mert azzal pusztán visszaállítaná a pólusok mesterségesen kialakított, ha úgy tetszik, hatalmi rendjét. Ennél többet tud a regény.

„Úgy néztünk ki, mint egy antifeminista pamfletíró rémlátomása.”

A regény terjedelmesebb szakaszai­nak elbeszélője, Em (Emília) ekképp jellemzi saját maga és barátnője, a másik elbeszélő, Elza küllemét a szülőfaluba való hazalátogatáskor. Pedig valójában játszós ruhában vannak, negyvenes nők meleg nyári napon, temetés előtt, emlékeket szortírozva. A három narratív tömbből összeálló szöveg hasonlóképp emlékszortírozás, amit az epikus világ jelen idejében egy lakáséttermi céges vacsora és egy filmforgatás keretez, valamint a Bárdy családot szakértő történész, Em részvétele a történelmi mozi munkálataiban. Tágabb díszletként a kortárs Budapest és a kamaszodás vidéki helyszíne szolgál, vagyis a szerző trilógiá­jának (Nyughatatlanok, 2011, Gondolatolvasó, 2013) utolsó darabja megérkezik a jelenbe. A nők, pontosabban a férfiaknak (részben) kiszolgáltatott nők sorsa közös a művekben, a Bárdy-szál megidézése a sorsokban meglelt azonosságok („egyformák vagytok”, halljuk egy ponton) és különbségek („nem vagyunk egyformák”, halljuk másutt) finomhangolásával teremti meg a kapcsolódásokat a trilógia részei közt, jelen mű azonban, miként az lenni szokott, önállóan is olvasható. Ez esetben fölerősödhet a regény szatirikus modalitása, Em összetett, ám enervált cinizmusának éle, Elza szabadszájúságának és önjáróságának felszabadító ereje, az összes olyan női (sors)dilemma a párkeresés, a házasság, a teherbe esés, a gyerekvállalás, a tanulmányok és a munka során pozícióban lévő férfiaknak való ilyen-olyan alávetettség szerteágazó kérdéseiig. Amelyekre Szécsi Noémi regénye, elbeszélői s így fő nőalakjai megformáltsága révén úgy ad karakteres válaszokat, hogy a mű nem válik bosszantóan egyoldalúvá feminizmus vagy annak ellenpólusai közt.

Mit jelent mindez? Legfőképp azt, hogy az Egyformák vagytok nem programregény, de nem is valaminek az ellenregénye. A két, hangnemében és felfogásában jól elkülönülő figura, Em és Elza, de különösen Em képes arra, hogy beszéde akkor is teret engedjen a felülnézeti iróniának, amikor éppen nyakig benne van a slamasztikában, és ebben a benneállásban maga sem feltétlenül tudja, merre tovább.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: L. Varga Péter, És.hu, 2018. február 2.