A tréfacsináló Till Eulenspiegel a német folklórirodalom kultikus alakja, ő a főhőse Daniel Kehlmann legújabb regényének, a Tyllnek. Pedig Kehlmann eredetileg nem is róla, hanem a harmincéves háborúról akart írni, amely jó négyszáz éve letarolta Európa közepét. A pusztítás közepette Tyll karaktere az, aki végigvezeti az olvasót, és mint kiderült ő volt az is, aki írójának segített átvészelni egy nehéz időszakot. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége egyenesen New Yorkból érkezett, és a német író már Amerikában élt akkor is, amikor elnökké választották Donald Trumpot. De van-e hasonlóság egy irodalmi figura és egy valódi elnök között, melyik kortárs amerikai regény hatott nagyban a Tyllre, és mi a legjobb módszer a fake news ellen? Daniel Kehlmann-nal túlélésről, propagandáról és az újságírás jelentőségéről is beszélgettünk.

Legújabb regényének hősét, Tyllt, aki a legenda szerint valamikor a 14. században élt, ebben a könyvében a 17. századba, a harmincéves háború időszakába helyezte. De mégis mi izgatta ennyire a 17. században? Íróként az fel sem merült, hogy ugyanezt a hőst napjaink díszletei közé helyezze el?

Érdekes regény lett volna, de nálam ez épp fordítva működött. Én ugyanis a harmincéves háborúról akartam írni, ezzel kezdődött minden, lenyűgözött ugyanis ez az időszak. Aztán persze elmerengtem, hogyan is írhatnék róla, ki lehetne az a szereplő, aki végigvezet minket ezen a világon. Majd bevillant, hogy egy bolondot fogok a könyv központi figurájává tenni, ezek után pedig úgy döntöttem, hogy miért ne válasszam Till Eulenspiegelt? (A regényben a Tyll Ulenspiegel névvariáció szerepel – a szerk.) A könyvemben ugyanakkor egy olyan figurává válik, aki elhatározza, hogy ő márpedig nem fog meghalni.

Valójában egy hatalmas túlélő.

Úgy bizony. Én azt gondolom, még mindig él. Azt érzem, hogy ez a figura valójában halhatatlanná vált.

Említette, hogy ennél a könyvnél valójában a háború érdekelte, de igazán mit akart megragadni ezzel kapcsolatban? A brutalitását, az emlékezetét? És miért éppen egy olyan háború izgatta, ami jó négyszáz éve forgatta fel Európát?

A 20. századot megelőzően ez a háború volt az európai történelem legnagyobb katasztrófája. Ha azt nézzük, hogyan hatott a polgári lakosság életére, akkor bizony nagyobb hatása volt, mint a második világháborúnak. Dél-Németországnak voltak olyan részei, ahol a népesség fele meghalt. Mindig elborzasztott a gondolat, hogy ilyesmi valaha megtörténhetett. Olyan nehéz volt megérteni, olyan kaotikus volt ez az egész, hogy ehhez az időszakhoz nem is akartam közel kerülni. Talán épp az az érzés - hogy túlontól összetett és sötét - jelezte, hogy mégis lehet olyan érdekes aspektusa, amiről írnom kellene. Volt egy könyv, amely nagy hatással volt rám, és amely erre az útra állított: ez Cormac McCarthy Véres délkörök című regénye volt, ami az amerikai nyugat felfedezésének korai időszakába vezet. Egy különösen sötét és brutális világot tárt elénk, és aztán eszembe jutott, hogy hát nekünk is volt ilyenünk! Hogy nekünk is van egy Cormac McCarthy-féle világunk a saját történelmünkben. Egy olyan világ, amikor ha valaki elhatározza, hogy megöli a másikat, akkor senki sem akadályozhatja meg. És brutális abban az értelemben, hogy a polgári társadalom teljes mértékben összeomlott. Mindeközben, paradox módon, a kultúra virágzó időszaka is volt ez, a modern német nyelv fejlődése például erre az időre tehető, a költők elképesztő verseket írtak, a zene nagyszerű volt, csodálatos festmények születtek. Ebben a sötétségben tehát rengeteg minden fejlődött. Ezt lenyűgözőnek találtam.

Ha már paradox vonásokról beszélünk, muszáj megemlítenünk a regényben ábrázolt háború egyik legellentmondásosabb jellegzetességét. Hiszen míg a háború összességében rengeteg szenvedést, fájdalmat és halált hozott, addig a regény hőse, Tyll, a jelek szerint elég jól érzi magát ebben a közegben.

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kiss Orsi, Könyves.blog.hu, 2018. április 20.