Provokálja az olvasóit. Interjú Guillaume Métayer-vel (Vasárnapi Hírek)
(kiadvány: Türelemüveg)

A múltba hátrálunk, miközben a regresszió önmagát haladásként és szabadságként tálalja – mondja Guillaume Métayer költő- filozófus, akinek Türelemüveg címmel jelent meg verseskötete a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A költeményeket Imreh András, Kemény István, Lackfi János és Tóth Krisztina fordították. A magyarul kiválóan beszélő szerzőt kérdeztük költészetről, Párizsról és a felvilágosodásellenességről.

 

– Hogyan ismerkedett meg a magyar nyelvvel, költészettel, kultúrával?

– Erről is egy nő tehet. Még egyetemistaként, jó húsz éve Németországba szerettem volna menni nyelvet tanulni, de éppen nem volt olyan ösztöndíj, ami ezt lehetővé tette volna. A tanárom azt javasolta, utazzak Budapestre, ott kiválóan megtanulhatok németül. De én inkább Cambridge-et választottam… és ott aztán találkoztam egy némettanárnővel, aki magyar volt, Budapestről! Beleszerettem – és általa, rajta keresztül a magyar nyelvbe és a költészetbe. Ő olvasott fel nekem Kemény István-verseket, amelyek hatalmas revelációként hatottak rám: igen, így kell írni, ez az igazi költészet, ő a Költő! Én is ezt szeretném franciául. Előbb azonban elkezdtem fordítani.

– Mi miatt érezte Kemény verseit annyira eltaláltnak, mik voltak az ön elképzeléseivel a találkozási pontok?

– Két okból tűnik nagyon fontosnak számomra: egyfelől az iróniához és magához a költészethez való viszonya miatt, másfelől a történelem kezelése okán. A költészete történelmi emlékezettel telített, amivel nagyon ügyesen játszik – és ez nekem nagyon tetszett. Akkoriban Franciaországban a költészetet elsősorban a metafizikus, absztrakt költészet jelentette, ami nem jelenítette meg sem a hétköznapi, sem a történelmi világot. Én valami mást szerettem volna, de nem volt még meg az irány. Ekkor jött Kemény, ami rengeteget segített nekem az írásban. Nem véletlen, hogy az akkortájt íródott verseim erősen az ő stílusának hatását viselik magukon.

– Kiket kedvel még a magyar irodalomból?

– Nagyon szeretem Petőfit. Költőként is nagyon friss szemléletű, de emberként is szimpatikus. Szinte a barátomnak tekintem – ami talán egy romantikus gondolat részemről.

– Nemcsak az ő, de József Attila verseit is lefordította – újra, mert már léteztek franciául. Nem voltak elég jók?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »


Forrás: Rácz I. Péter, Vasárnapihírek.hu, 2018. május 1.

Megjelent a 2018. április 27-i lapszámban 

2018-05-01 18:09:35
Egy év legjobb versei
A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb verseket.
Egy év legjobb novellái
A nagy múltú antológia az elmúlt egy év folyóiratterméséből válogatja ki a legszebb novellákat.
Regény az eszmélés pillanatáról
Egy baljóslatú kor baljóslatú városában akad egymásra a történész Giselle, az Új Egyetem docense és dr. Kreutzer pszichiáter, országosan ismert szegénységügyi szaktekintély. A tavaszi...
Álom és valóság a boldog Északon
Medárdus, a takarító férfi a boldog Északon él feleségével és három gyerekével, a negyediket várva. A dolgos és zsúfolt hétköznapok akkor billennek ki először a helyükből, amikor Medárdus...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ