Hogy ér el valaki oda, hogy a hurráoptimista hozzáállása végül egy áporodott nyugalomba torkollik? Mettől-meddig nyúlik a kiégés mechanizmusa valójában? Vagy mennyire hatalmasodhat el valakin egy másik személyiség? Balaskó Ákos Tejsav című kötete nemcsak körbejárja, de nyakig belehúzza a kiégés fázisaiba az olvasót.

ContextUs: Énekzene tagozatos általános iskola, utána vált belőled programozó matematikus. Majd vagy közben lett költő belőled?

Az énekzeneibe szerintem csak azért kerültem, mert édesanyám ott  tanár, logikusnak tűnhetett, hogy elkísérjük reggelente, én meg a nővérem. Négy évet húztam le ének-zene tagozaton zongorával, szolfézzsal. Ezt követően átmentem a helyi nyolcosztályos gimnáziumba. Idővel azon belül is emelt matek és fizika szakra, majd érettségi után jött az ELTE és programtervező matematikus szak.

ContextUs: Mikortól datálható, hogy már nem a fióknak írtál? Egyáltalán: mikortól sejlett fel benned a versírásra való hajlam?

A fióknak írás középiskola során kezdődött, tudod, nyilván szerelmes voltam, aztán egyetem első pár éve során kezdtem el küldözgetni a verseket különböző folyóiratokhoz. Mert, ugye, progmatosként fogalmam sem volt arról, hogy hogyan is működik ez az egész. Elkezdtem szerkesztőségeknek küldeni a szövegeket, és általában azt mondták, hogy ez szar. Jó, nem fogalmaztak ilyen sarkosan, csak azt mondták, hogy hát, oké, köszi, de nem.

Vannak persze figyelmesebb szerkesztők, akik három mondatnál többet írtak, némi indoklást, hogy miért utasítják vissza a szövegeket.

Először ezekből próbáltam kimazsolázni az igazságot, hogy mi az, ami működik egy adott szövegben, és mi az, ami nem. Mivel nem a bölcsészkaron ültem, úgy gondoltam, hogy ez az egyetlen lehetőségem erre.

Közben autodidakta módon próbáltam megtanulni a versírást, az elméleti háttere érdekelt már akkor is. Szepesi Erika verstankönyveit, Szerdahelyi, Hegedűs Géza: Költői mesterségek – ilyesmiket olvastam. Szerintem egyébként ez is olyan, mint a progmatos vonal: matek az egész. Mondjuk elég hülyének is néztek az egyetemen, hogy miért nem a lineáris algebrát bújom. Amúgy ment az is, de mégiscsak inkább a Verstannal a kezemben láttak többet. Amikor már egy kissé belefáradtam, hogy a szerkeszői félmondatokból tippelgessek, beiratkoztam a Magyar Író Akadémiába. A második félév volt izgalmas, amikor a műhelymunkák jöttek. Kb. 15 ember és az éppen aktuális előadó volt jelen, aki egy ideig Tóth Krisztina volt, és szervesen velünk dolgozott.  

Egy idő múlva a tanfolyamot átvette Kiss Judit Ágnes, kialakult egyfajta mag, akikkel a hivatalos tanfolyam vége után is összejártunk, egymás félkész/kész szövegeivel fogalkoztunk, Judit mediálása mellett. És ebben az a király, hogy hasonló érdeklődésű emberektől kaphatsz visszajelzést, és körülbelül a legtöbbet a környezetedből, olyanokat ami visszaránt, ha el lennél telve esetleg magadtól.

Mindeközben persze továbbra is ostromoltam a szerkesztőségeket a szövegeimmel, már többnyire eredményesen. Váradi Szabolcs egyébként iszonyúan jó arc, konstruktívan áll a dolgokhoz. Áfra János is egyébként, az Alföld szerkesztője is együtt dolgozik veled a szövegeken. Nem az van, hogy elküldesz egy verset, és vagy egy igen vagy egy nem a válasz, bináris ítélet érkezik rá. Inkább a majdnemek vagy mi lenne, ha. Együtt ötletelünk. Én pont ezt keresem igazából, nekem ez a hasznos.

ContextUs: Ha jól értem, a versírás tanulható?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Kempf Márta, Contextus.hu, 2018. június 18.