Végre valaki mást is megismerhetünk a Latin-Amerika-mániás Kádár-korszakban oly mostohán kezelt brazil irodalomból Jorge Amadón (és persze Paulo Coelhón) kívül. Egy ennyire reprezentatívnak szánt, vaskos, ráadásul igazán minőségi kiadónál megjelent kötetnek ugyanakkor nagy a felelőssége is: nagyjából egy személyben kell kiformálnia, meghatároznia a modern brazil irodalomról (de legalábbis a kisprózáról) kialakított elképzeléseinket – valahogy úgy, ahogy a kolumbiairól, spanyol-amerikairól szólót formálta évtizedeken át García Márquez.

Lispectornak ráadásul nehézsúlyú mezőnyben kell megméretnie magát – az esszé mellett ugyanis a novella a latin-amerikai irodalom talán legerősebb szakága. Hogy mást ne mondjunk, egy valamirevaló kispróza-toplistáról Borgest vagy Cortázart lehagyni olyan lenne, mintha diszkvalifikálnánk Messit vagy Cristiano Ronaldót az Aranylabda-szavazásról – de Rulfótól Fuentesig, Onettitől Schweblinig, Monterrosótól Benedettiig egy teljes vébé-mezőnyt megtölthetnénk a latin-amerikai kispróza klasszisaival.

Egészen halála negyvenedik évfordulójáig Clarice Lispector (1920–1977) magyarra fordított életműve 1, azaz egy novellából állt – bár meg kell adni, az három antológiába is bekerült. Most azonban, hogy a Boldog születésnapot! negyedszerre (s tegyük hozzá: a harmadik fordításban!) is megjelent, nyolcvanhárom másik novella is társult hozzá, így pedig fordult a kocka: az ukrán születésű írónő-díva hirtelen nemcsak a legtöbb fordítással rendelkező brazil novellistává avanzsált mifelénk, de önmagában is kétszer annyi írása olvasható magyarul, mint a többi brazil alkotónak összesen.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Zelei Dávid, És.hu, 2018. június 29.