Terézia Mora legújabb elbeszéléskötete olyan, mint téli estéken távcsővel vizslatni a szomszéd ház lakóit. Figyelni, mit tesznek az ismerős idegenek, akikkel a közeli boltban vagy kávézóban már biztosan összefutottunk, sőt valamelyikükkel talán még köszönőviszonyban is vagyunk, mégsem sejtünk semmit az életükről.

Mora karakterei ott ülnek mellettünk a kifőzdében, előttünk rendelik meg az italt a bárban, szembejönnek velünk a zebrán. Azok a furcsa, mégis teljesen átlagos idegenek, akiket látva egy percre elmélázunk, milyen lehet mások élete. Mora elbeszélése itt a távcső, mely megengedi, hogyha csak egy pillanatra is, de belelássunk valaki fejébe, megértsük, min megy keresztül. Amit látunk, nem lehet más, mint a színtiszta igazság. Az ablakokból kiszűrődő barátságos fény nem meleg otthonok fénye. Átlagemberek többnyire hétköznapi, ennek ellenére vagy pont ezért rémisztő tragédiáival nézünk farkasszemet. Külső megfigyelőként vagyunk jelen, mintha a mi feladatunk lenne hangot adni a szereplők gondolatainak, kívülről megszólaltatni belső monológokat.

Elbeszélésenként egy-egy szereplő áll a fókuszban, csak a kötet címadó szövegében, a Szerelmes ufókban találkozunk több karakter gondolataival. Tim és barátnője, Sandy megismerkedésük óta elválaszthatatlanok, mindketten nagyban függnek Tim főnöke, Ewa jóindulatától: „Tim szereti Sandyt és kedveli Ewát, jobban, mint egy főnököt, mondjuk, úgy kedveli, mint egy nagynénit, és jobban érezné magát, ha ezek nem gyűlölnék egymást. Sandy nélkül nem tudja elképzelni az életet, Ewa nélkül pedig nem tudná befejezni a képzést." Ez a három elbeszélő váltja egymást, ugyan nem párhuzamosan, mégis együtt, mintha egy társaság kollektív tudatába nyernénk bepillantást, amelynek tagjai újra és újra megfogalmazzák, mit jelentenek egymásnak, eljutva a belátásig, hogy senki, még egy gondoskodó másik sem véd meg minket saját bizonytalanságainktól, nem csillapíthatja félelmeinket.

Mora témái sokfélék, találunk itt szakítást, autóbalesetet, eltűnést és halált, a legmeghökkentőbbek mégsem maguk az események, hanem a mindent átható kilátástalanság. Legutóbbi műveihez, Az egyetlen ember a kontinensen és A szörnyeteg című köteteihez képest kevésbé tragikus életképekkel találkozunk a Szerelmes ufókban, a felütések és a szövegek hangvétele azonban továbbra is dermesztő és hátborzongatóan ismerős. Mora alakjainak származása és jövőképe csak a karakterek megismerhetősége miatt fontos. Sem a honnan jött, sem a hová tart kérdéseknek nincs jelentősége – kivéve, ha az adott figura a múltba nyúl vissza jelene igazolásáért –, csak a jelen van, amiről akarva-akaratlanul is egy Örkény-klasszikus jut eszembe: „Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe."

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Szilasi Flóra, Litera.hu, 2018. augusztus 4.