Krusovszky regénye azoknak a műveknek a sorába illeszkedik, melyek a történelmi múlt dicstelen eseményeit beszélik ki. MODOR BÁLINT KRITIKÁJA.

A Mészölyön és Nádason iskolázott olvasó talán túlságosan is kerekdednek találhatja Krusovszky Dénes korábbi novelláskötetének, A fiúk országának egyes tematikáit és poétikai eljárásait (impresszionisztikus hasonlatokban gazdag, mégis finomra stilizált élőbeszédre emlékeztető nyelvét) regényformába transzformáló  Akik már nem leszünk sosem című, a könyvhétre megjelent regényét. Különösen, ha Nádas Péter ’87-es, szintén betétregénnyel és kommentárral operáló nagyregényére, az Emlékiratok könyvére gondol, mely Krusovszky regényéhez hasonlóan, de egy egészen más akusztikai közegben hordozott fontos politikai üzenetet az ’56-os forradalom kapcsán. Míg Nádas elliptikus, szabálytalan pályán mozogva nagy torzót hozott létre, addig Krusovszky kínosan ügyel arra, hogy a megszakítottságok ellenére, takarékos információadagolással hézagmentesre dolgozza – épp úgy, mint a novelláiban – először az olvasó, majd ez elbeszélő tudatában a regény eseményeinek láncolatát.

A két prózakötet között megjelenő Elégiazaj című verseskötetének A vadállat nyár című versében így ír: „Volt, hogy a távcsövet megfordítva / emeltük a szemünkhöz, / csak szűnjön ez a kínos közelség, / ez az elviselhetetlen otthonosság, / ám egyre élesebbé vált minden. / Régi tekintetünk hártyáit, / mint egy hámozókés, kíméletlen / rétegekben húzta le rólunk az idő.” Talán nem is figyelnénk fel erre a versre, ha a regény megjelenését követő nyilatkozatokban, legutóbb a Literán megjelent interjúban Krusovszky rendre nem arról beszélt volna, éppen úgy, mint az első prózakötete kapcsán, hogy az idő érdekli: „Én tulajdonképpen azért kezdtem el a regényírással foglalkozni, mert az idő érdekelt. Arra gondoltam, hogy az idő, és az időben való létezés ábrázolására mégiscsak egy nagyobb fajta regény tere nyújtja a legjobb lehetőséget. Ahhoz, hogy a történelmi idő, és ezen belül a személyes idő különféle, egymásra feszülő rétegei láthatóvá váljanak, kell egy ilyen hely. Valamiféle külszíni fejtésként képzeltem ezt el, és hát azt sem lehet egy szűk térben megoldani.” Bár a költőként induló Krusovszky költői pályáját nem említi, de előbb a lírától a próza, majd a regény kapcsán a kisebb epikai műfajoktól a nagyobb lélegzetvételűek felé történő elmozdulását magyarázza az idő és az időben való létezés ábrázolásának vágyával. Vagyis a regény kapcsán elmondhatjuk, hogy a régi tekinteteket többszörösen is játékba hozza az eltűnt idők nyomába eredő elbeszélő, hogy az erre figyelmes olvasók, ha nem is kíméletlen rétegekben, ha nem is távcsövük megfordítva, de mindenesetre élesebben lássanak.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Modor Bálint, Revizoronline.com, 2018. augusztus 6.