Békásmegyeren meghal egy nyúl, születik egy szuperhős, valaki szociológus akar lenni, valaki meg pont a szociológia miatt bizonytalanodik el magában. A Mágneshegy csupa olyan kérdést tesz fel az értelmiség szerepéről, a kisajátított perifériákon élőkről vagy a társadalmi nemekről, amikről mostanában nem olyan népszerű beszélni. De az valójában teljesen mindegy, ha három ennyire különböző, ám sok ponton egymást keresztező életet ismerhetünk meg. Rég olvastam magyar regényt, ami ennyire a saját világomról, problémáimról szólna, ráadásul Mán-Várhegyi Réka úgy ír, hogy minden mikrotörténetében találni valamit, ami vírusként beépül a fejembe. A Boldogtalanság az Auróra-telepen novelláskötetével bemutatkozó író most 382 oldalon újra bizonyítja, hogy ritka érzékeny a személyes problémákra, belátó a kapcsolati zsákutcákkal és érzékeny a körülöttünk lévő világra is. A hét könyve a Mágneshegy.

A regény nem előzmény nélküli: a Boldogtalanság az Auróra-telepen címadó novellájának (itt elolvasható) főszereplője Bogdán Tamás társadalomkutató, balliberális értelmiségi, elvált, a harmincas évei végén jár. 1998 utolsó éjszakáján találkozik Szentpéteri Enikővel (a Mágneshegyben Börönd Enikő) egy házibuliban. A fenti novellára tekinthetünk úgy, mint a Mágneshegy előzményére, terepmunkájára, ami már lazán felskiccelte az alaphelyzetet. Az igazi terepmunka persze az élet: Mán-Várhegyi sokáig élt Békásmegyeren, szociológiát és kulturális antropológiát tanult, és számára is meghatározó volt, amikor feministra irodalomelméletet hallgatott.  Erről bővebben itt:  

A Mágneshegy úgy lehet roppant aktuális könyv, hogy egy pillanatig nem törekszik erre. Valahol ettől izgalmas az irodalom, hogy a sok évi munka beletalál a korszellembe. Mán-Várhegyi Réka két éven át írta a regényét, aminek középpontjában három szociológus áll, egy fiatal, az egyetemet épp csak elkezdő Réka nevű lány, valamint két egyetemi tanár, Bogdán Tamás és Börönd Enikő. Látszólag mindhárom értelmiségi szereplő élete rendben van. Réka szociológusként kezdi az egyetemet, ahol rácsúszik a feminista irodalomkritikára, ami teljesen új nézőpontból segíti értelmezni az addigi világát: mi a nő viszonya a szöveghez, a testéhez, hogyan írhat egy nő, ami talán sokak számára banálisan hangozhat, de valójában iszonyú fontos problémákat vet fel. Ráadásul ez pont akkor történik, amikor az ELTE-n és a CEU-n eltörlik a gender studies oktatását, de ezt csak én teszem hozzá. A férfiak által gyakorolt hatalom boszorkányüldözést folytat a társadalmi nemek tudománya ellen, miközben a regény pont azt mutatja meg, hogy mennyi releváns kérdés merül fel ebből a nézőpontból. Az akadémiai pályán gyorsan és sikeresen felfelé lépdelő Enikő 1999-ben New Yorkból költözik vissza Budapestre. Az első generációs értelmiségi, Tamás az egyetemen tanít, menő szociológusnak számít, már korábban elhagyta családját, akik Baján élnek. Centrumok és perifériák kavalkádja a regény, a nézőpontok változnak és megkérdőjeleződnek, biztonsággal már semmit nem lehet kijelenteni.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2018. augusztus 20.