Irodalom ínséges időkben (Népszava)

A süketnéma Isten és más bírálatok: most megjelent művében Radnóti Sándor az elmúlt években keletkezett műbírálatait gyűjtötte egybe, ami tehát mintegy folytatása Az Egy és a Sok (Jelenkor, 2010) című kötetének.

Radnóti Sándor új könyve is bevezeti olvasóját a jelentős kritikus (és esztéta) műhelyébe: elemzései szakszerű módszereket, szempontokat ajánlanak például Esterházy Péter, Kornis Mihály, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos vagy Rakovszky Zsuzsa legfrissebb alkotásainak jobb megértéséhez. S általában véve is: a mai magyar irodalom világában való alaposabb tájékozódásunkhoz.

„… ez a kritikakötet sem vonhatta ki magát az ínséges időkből, amelyben keletkezett” – jegyzi meg bevezetőjében a szerző. Rezignáltan, de az intellektus fegyelmével. Néhány írás – a témája miatt – valóban közvetlenül is reflektál az itt és most erkölcsi közállapotaira. Parti Nagy Lajos remek magyar meséit, illetve Tarr Béla megrendítő amszterdami életmű-kiállítását elemezve szükségképp kerül a középpontba a „fülkeforr és vidéke”. Houellenbecq regényének (Behódolás) bírálatában pedig a meggyőzően bemutatott szélsőségesen retrográd Európa-kritika szerez elég nyomasztó aktualitást.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Népszava.hu, 2018. november 3. 

2018-11-03 17:30:21
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ