Lente Bálint egy pusztulásnak ítélt, elhagyatott vidéki tüdőgondozóban vasrúddal veri szét a bútorokat a haverjaival, és bár ez a jelenet az Akik már nem leszünk sosem című regény első harmadában olvasható, én az ütések számából és a szövegből feltörő - és így átélhető - dühből éreztem, hogy fontos regényt írt Krusovszky Dénes. Mit kezd egy harmincas online újságíró magával, aki még szétmenni se képes a csajával? Aki menekül a saját családja, szerelmei és barátai elől? Mit lehet kezdeni egy már-már szinte lejátszhatatlan magnókazettával, ami egyszerre lesz hatással a család- és az országtörténetre is? Az év letehetetlen regénye a hét könyve.

Az Akik már nem leszünk sosem júniusban jelent meg, és az idei év egyik legnagyobb meglepetése. A költőként, publicistaként, prózaíróként és rádiókritikusként is ismert Krusovszky Dénes a Kárpát-medence Jonathan Franzenjeként megírta a magyar nagyregényt, ami több idősíkon, valódi meglepetéseket tartogatva mesél egy harmincas újságíró útkeresésén keresztül 1956-ról, a megváltozó médiafogyasztási szokásokról, az EU-pályázatok körüli mutyikról és a Bécsbe költözésről. De ez csak az a keret, amit minden bizonnyal fel kell vázolni ahhoz, hogy egy nagyon a mostban játszódó fiatal magyar srác történetét érteni lehessen. És ahogy minden jól elmesélt személyes történet egy generáció történetévé válik, úgy, azt hiszem,  a Krusovszky-regény is önmagán túlmutatva ábrázolja a harmincas generáció menekülését és otthontalanságát. Mint a sokat hivatkozott példa szerinta Reisz Gábor filmje, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, illetve a Szabó Benedek és a Galaxisok első albumai.

Az öt fejezetből álló regény bravúrosan felépített szerkezete egyszerre idézi meg a fent említett Franzen regényeit és Alejandro Gonzalez Inarritu mexikói rendező filmjeit, amennyiben egymástól látszólag különálló szálakból építkezik az elbeszélés, amely szálak egy ponton finoman egymásba kapcsolódnak. A regény főszereplője, Lente Bálint egy ponton bevallja, hogy máshogy nem is tudná összerakni az események láncolatát, ami egyébként (prológusként) 1990-ben indul Amerikában. Utána rögtön 2013-ban találjuk magunkat, amikor Lente egy borzasztóan nehéz sporttáskát, akár az addigi életét vesz a hátára a Fekete Kutyában éjjel háromkor, hogy elinduljon Debrecenbe az anyjához, mielőtt meglátogatja négy éve nem látott barátját, Tubát, hogy együtt érkezzenek meg ismerőseik esküvőjére. Ennyit bőven elég tudni, ennél többet meg nem vagyok hajlandó elárulni.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Könyves.blog.hu, 2018. november 11.