 „Ha egy férfi csak durván próbál bevágódni, az nem zaklatás” (Magyar Hang)
(kiadvány: Mesés gyerekkor)
Nem hisz a női irodalom létezésében, a metoo-mozgalommal szemben viszont kritikus Catherine Millet, aki szerint a kéretlen bókok és nyomulások nem számítanak zaklatásnak. Az egyik legismertebb francia szerző aláírta azt a nyílt levelet is, amit a közvélemény elsősorban Catherine Deneuve nevével párosít, és ami szerint a nyomulásról szóló közbeszéd egy újfajta puritanizmust honosíthat meg. Ami nyilván nem lenne Millet ínyére: hozzá kötődik az utóbbi évek egyik legsikamlósabb francia regénye, a 2002-es Catherine M. szexuális élete. A saját kalandjait tabumentes történetté formáló író, nem meglepő módon, Michel Houellebecq jó barátja, továbbá Lars von Trier filmjeinek nagy kedvelője. Millet is részt vett a Margó Irodalmi Fesztiválon, itt tudtuk őt kérdezni műveiről és legutóbbi közéleti állásfoglalásairól.
Kevésbé provokatív a művészetkritikus 2014-es regénye, a magyarul most a Magvetőnél megjelent Mesés gyerekkor, ami az álmodozó múltba repíti vissza a hagyományosabb történetmondás iránt fogékony olvasót. Nem tévedünk nagyot, ha rögtön Az eltűnt idő nyomában alkotójára asszociálunk. Millet még bele is írja őt művébe: „A jövőbe tekintő képzelethez hasonlóan, amely például Balbec nevének hallatán Proustban felélesztette az utazás vágyát, létezik múltba tekintő képzelet is, amelynek köszönhetően gyermekkori tájaink hely- és utcanevei, főleg, ha tulajdonnevekről van szó, egy bensőséges történetbe horgonyozzák le az életünket.” Őriznünk kell hát ezeket az emlékeket, visszatérni a régmúlt utcanevekhez, a kedves tájakhoz – üzeni a Mesés gyerekkor szerzője. De nemcsak valamiféle hamis nosztalgiát ébreszt mindez bennünk, meggátolva az előretekintésben és a jelen pontos értékelésében? Millet ezzel nem ért egyet. – Lehet valamiféle sajnálkozó konnotációja a nosztalgia szónak, hogy a múltat felemeljük, és a jelent leértékeljük ezáltal. Nálam erről nincs szó, nem érzek olyasmit, hogy visszamennék korábbra, vagy régi dolgokat sírnék vissza. Az életemet jobbnak is tartom, mint amilyen korábban volt – fejti ki lapunknak. Szerinte az embernek épp azért kell felelevenítenie a gyermekkorát önmagában, mert ezzel megőrizhető valamiféle tiszta ártatlanság, pozitív rátekintés a dolgokra. Ahogy a Mesés gyerekkorban is megjegyzi, a felnőttet a jövőbe lökik álmai, míg a gyermekéi közvetlenebbül tapinthatók, mondhatni, jelenidejűek. Boldogabbak is emiatt a kicsik, a keserű csalódottság nem jellemző rájuk. Mint a Magyar Hangnak mondja: „a gyermekkorban még nincs meg az a kudarctapasztalat, mint egy felnőtt esetében. Épp a kamaszkor hozza magával, majd a felnőttlét korai évei, hogy tudomást veszünk a kudarcainkról.” A gyermekkor megőrzésével szállhatunk szembe a kudarcok visszavető hatásával, őrizve egyfajta eredendő optimizmust. […] 2018-11-11 18:09:34
|
 |
|
