Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolygó, amely kísértetiesen hasonlított Földünkre, és mégis valahogy más volt, mert ezen az ismeretlen planétán a magányosok mind barátra leltek, ember, állat és növény egyenrangúként éldegélt együtt.

E különleges, varázslatos világban, ahová Ljudmila Ulickaja legújabb könyve, a Történetek állatokról és emberekről kalauzol minket, nem a szépekről és gazdagokról, nem is királylányokról, lovasokról, meg vasorrú bábákról, hanem érdekes, jószívű, humánus és mégis mindennapi lényekről szólnak az esti mesék.

Megismerjük a Magányos Egérkét, aki a Nagy Városi Szeméttelepen való őrködése során összegyűjtött, csupa értékes lim-lomból álló vagyonkáját a Szu nevű műbútorasztalos által készített szekrénybe halmozza fel, majd kacifántos úton-módon barátságot köt Fegyával, a kéményseprővel, és a minden ételt felhabzsoló Csótánnyal, a város legagyafúrtabb ügyvédjével, hogy eztán soha többé ne legyen magányos.

Tanúja lehetünk öreg Kalácsov, a világ legjóságosabb embere, Kedves, az örökké könnyeit hullató kanca és az eleven, romantikus dalokat éneklő, két mellső lábán járni tudó majdnem Szellő, de inkább Zellő csikó városba költözésének és ottani kalandjainak.

Végezetül közösen nevelhetünk izgága százlábú gyerkőcöket Antwerpennel, az egykoron rekedtes hangú verébbel, az árván maradt Mihéjev macskával, Vászjával, a különlegesen művelt ezerjófűvel, és a kissé tehetetlen, de jószívű Marija Szemjonovna százlábúanyukával.

No persze, a háború, éhínség, gonoszság, természeti katasztrófák itt sem ismeretlen fogalmak. Való életünkhöz hasonlóan Ulickaja kis hősei e rémségek árnyékában kötnek életre szóló barátságot - ?a szeretet mindent legyőz? alapon.

Ám a világ borzalmai nem hangsúlyosak, mintegy említésszerűen jelennek meg a mesékben, jelentéktelen háttér-információkként. Csakúgy, mint a szereplők, úgy a cselekmény is egyszerű, mindennapos történéseket jelenít meg.

Hétköznapi élőlények, állatok és növények emberi tulajdonságokkal való felruházása segítségével, apró-cseprő gondjaik, kalandjaik, érzéseik bemutatásán keresztül Ulickaja a mesék világába röpít minket.

Ír a magányról, a szülői gondoskodás, a támogató család hiányáról és a barátság jelentőségéről.

Éppen ez az, ami egyedivé teszi ezeket a történeteket: arra tanítanak, hogy a kicsiny gyerekekhez hasonlóan a körülöttünk lévő természetben, tárgyakban, élőlényekben találjuk meg a fantasztikusat, a megismételhetetlent.

Kritikusi körben valahogy kialakult az a szokás, hogy Arany János Shakespeare, vagy Göncz Árpád A Gyűrűk ura fordítása óta ?fordításról rosszat vagy semmit? alapon ítélkezünk a magyar változatokról.

Pedig nagyon komoly munka rejlik egy-egy bonyolultabb írás anyanyelvünkre történő átültetésében.

Ez különösen igaz a mesék esetében, ahol gyakran fantázianevekre, csilibili helységnevekre kell megfelelő, hitelesnek hangzó formát találni. Meg kell vallani, hogy ebben az esetben Kisbali Anna tökéletes munkát végzett.

Egyetlenegy sor sincs az egész kötetben, amelyik hamisan csengene. A nyelvezet gördülékeny, tökéletesen visszaadja a kissé melankolikus orosz teadélutánok hangulatát idéző elbeszélői stílust. Ezt egészítik ki a sejtelmes, egy-egy jelentet megjelenítő álomszerű rajzok, Lakatos István munkái.