Hosszú árnyék (Élet és Irodalom)

Ketten egy új könyvről – Petri György: Összegyűjtött versek. A versek szövegét gondozta és az utószót írta Várady Szabolcs. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018, 782 oldal, 5999 Ft

Az újonnan megjelent szövegek közt találhatunk korai és kései szerelmes verseket, pikírt hangütésű sírverset, játékos filozófiai költeményt (az Ebéd mintha A hagyma szól kései appendixe lenne), vérbő politikai szatírát csakúgy, mint játékos episztolát vagy éppen ötvenhatos verset. Különösen érdekes Az üzemközi sztrájkbizottságnak című, 1980-ban, tehát a szamizdatkorszakban született költemény. Ez a csípős hangon szóló, veretes és hatásos szöveg talán azért maradt publikálatlan, mert túlságosan is veretes és hatásos: amellett, hogy már-már nyílt felszólítás a zendülésre, Petri olyasfajta pátosszal szövi át, amelyet talán ő maga is soknak érezhetett a publikált versek kontextusában.

Réz Pál, Lakatos András és Várady Szabolcs szerkesztésében az életműkiadás kiegészítéseképp látott napvilágot 2007-ben Petri összegyűjtött munkáinak negyedik, vegyes műfajú kötete, amely jókora adag hagyatékban maradt verset is közölt: száztizenöt darabbal bővítette az addig ismert anyagot.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Keresztesi József, Élet és Irodalom, 2019. február 1. 

2019-02-01 16:52:14
Kortárs klasszikus
Bertók László (1935-2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
A Nobel-előadás limitált kiadása
Elhangzott 2025. december 7-én, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén. A Svéd Királyi Akadémia az irodalmi Nobel-díjat 2025-ben Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda ,,meggyőző...
Jubileumi, átdolgozott kiadás
Tizenöt évvel ezelőtt jelent meg először a Meseterápia, amely változatlan formában számos kiadást ért megés vált generációk számára alapművé. Boldizsár Ildikó, a Metamorphoses Meseterápia...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ