INTERJÚ GARACZI LÁSZLÓVAL HASÍTÁS C. REGÉNYE KAPCSÁN

A Hasítás Garaczi László kultikus-klasszikus regényciklusának ötödik kötete. A magyar próza egyik legjobb stilisztája ezúttal is ironikusan és a rá jellemző érzékenységgel közlekedik keresztül-kasul a múlt és a jelen, egy lehetséges élet pontjai között. Garaczit olvasva mindig időben vagyunk: az elbeszélő kisgyerekkora, kamaszkora, írói pályakezdése és harmincas évei is megjelennek a regényben.

Csigalépcsőn haladunk a múlt felé, és a mindenkori jelenlét tükröződik a Városliget egén. Álmodozások sora. A Hasítás pulzáló korrajz, lapjain megelevenednek a közelmúlt évtizedei, hősünkkel együtt lődörgünk a Felszabadulás téren, csavargunk Párizsban és Berlinben. Emellett pedig a könyv varázslatos játék az életrajzi regény lehetőségeivel, azzal, hogy valóban mi a fikció.

– Mit jelent számodra a sebesség, ha már hasítás?

– A sebességet abban a különös mozdulatlanságban tapasztaljuk meg, mikor semmit nem teszünk, semmit nem akarunk, és köröttünk és bennünk minden repül. Lubickolni az újjászületésben, percenként kizuhanni egy sorozatgyártó anyaölből. Minden perc új eszmélet, egyszer használatos, eldobható hajnalok. Senki arcát megjegyezni, a vonások azonnal átrajzolódnak, tiszta vagy, üres, ártatlan, emlékek nélküli és éhes, mint a fény. Zápor veri a fákat, köd szitál, nap ragyog, alkonyul, virrad, a táj belülről pörgeti maga köré az éghajlatát. Összefoglalva: a sebesség lényege az állandó átcsapás az ásványi dermedtségbe, majd a visszalendülés. Zakatolnak a fehér sziklák. Ide tarozik még a nemes kiszáradás és a békés aszalódás fogalma, valamint a létből kisorvadás esélye és reménye finom jazz-tempókkal.

– A sebesség bizonyos értelemben feltételezi az eltűnést is, ugyanakkor köze van a csábításhoz?

[…]

A válasz és a teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Sirbik Attila, Tiszatájonline.hu, 2019. február 23.