 Mindenkinek más (Tiszatáj Online)
(kiadvány: Egy ács nevelt fiának lenni)
BESZÉLGETÉS Neszlár Sándor kötete izgalmas kísérleti próza: a szerző minden lefutott kilométerhez ír egy mondatot. Ezekből a mondatokból áll össze a regény, amelyet a futó hol koncentrált, hol szabadon áramló gondolatai és képzettársításai töltenek meg élettel. Mondatai is különlegesek: szinte mind személytelen, elfedni próbálja elbeszélőjét. A futóírás kísérlete meglepő eredménnyel zárul. A személytelen megfogalmazás végletesen személyessé teszi a szöveget. Mindegy is, hogy az ismeretlen elbeszélő férfi vagy nő, öreg vagy fiatal, író vagy épp egy ács nevelt fia, hiszen észrevétlenül a barátunk lesz. Tanúi leszünk küzdelmeinek és szabadságának. A futás ritmusa szerint ismerjük meg élete fontos pillanatait, járjuk be meghatározó helyszíneit. Így lesz a futás és az olvasás találkozás: 1111 kilométerről 1111 mondat. Az Egy ács nevelt fiának lenni rejtett önéletrajz, amely az olvasót is arra készteti, hogy bejárja saját élete terepeit, lefuttassa saját mondatait.
– Mit jelent számodra a futás, rekreációt, vagy inkább meditációt, vagy éppen egyiket sem? – Mindegyiket egyszerre, és valóban sokszor egyiket sem, mert sajnos időnként a nemfutásban vagyok a legjobb. De ha futás van, akkor futás van! És akkor valóban rekreáció, meditáció, felszabadulás, izzadás, öröm és bánat; minden. Nem szeretném viszont a futást túlmagasztalni, főleg nem a saját futásomat, nincs benne semmi különleges, semmi olyan, amit minden egészséges ember ne tudna megtenni. (Aki szerintem igazi futófilozófus, az a Simonyi Balázs, nagyon szeretem a blogján olvasgatni a versenybeszámoló-elmélkedéseit, ráadásul ő az a típusú ultrafutó, aki ha kimegy szurkolni egy versenyre, a mezőny végét is megvárja.) Gondolom az Egy ács nevelt fiának lenni miatt kérdeztél rá a futásra, aminek az alapja valóban a futás, a futós-mondatok voltak, és akkor ezt a két, a kérdésben megfogalmazott megállapítást, pontosabban hármat, az írásra is rá lehet húzni, mivel nemírásban is jó vagyok. Így mosódik össze bennem a futás és az írás is.
A futás fix pontokat is jelent számomra az évben. Szeptemberben, a sátoraljaújhelyi Zemplén Terepfélmaratont, ami egy jó küzdős verseny, és illik is rá készülni; ez heti edzéseket, kisebb versenyeket jelent. Vagy az immár évek óta betartott fogadalmat, hogy futással kezdjem az évet, ez sem mindig könnyű, mivel az a megfigyelésem, hogy januárban hideg szokott lenni. A futás azt is jelenti számomra, hogyha terepen vagyok, akkor mi futók köszönünk, intünk egymásnak, vagy egy versenyen mondunk egy-egy biztató szót a másiknak, és amikor egy széles utcát betöltünk, és ütemesen csapódik a lábunk a talajra, abban mindig van valami katartikus, persze ez csak egy-két pillanat, mert utána menni kell tovább, vár a cél. Kiemelném a meditációs részét is, ami sokszor csak annyit tesz, hogy ki tudom szellőztetni a fejem, és nem kell foglalkozni semmivel. Zenét sem szoktam hallgatni közben, csak arra figyelek, hogy befejezzem az adott napra tervezett távot, mert mindig az aktuális 5, 10, vagy 20 km a legnehezebb. Ha számok szintjén nézzük 2018-ban 250 km-t futottam, ami nem igazán sok, még magamhoz képest sem, idén pedig az újévi futáson kívül még nem voltam, de természetesen van más sport is az életemben, mostanában tornázni szoktam reggelente, illetve szerdánként kosarazni járok egy régi baráti társasággal. – A sport ugyanolyan hatással van írói munkásságodra, mint erőnlétedre? […]
2019-03-11 18:06:25
|
 |
|
