Nehéz könyv, nem könnyű olvasmány, s széttartóbbnak is érzem az utóbbi évek munkáinál. Valamivel kiábrándultabb is talán. Ugyanakkor számomra nagyon imponáló a szerző szinte végtelen demokratizmusa: a Zámbó Jimmy-musicalról írott kritikája és Jimmy-nekrológja kapcsán fejti ki, hogy miért ne hathatna célközönségére ugyanolyan katartikusan Jimmy, mint egy komolyzeneértőre bármely darab? „(...) hihetetlennek és hiteltelennek tartjuk mindazok katarzisát, akik egy számunkra nyomasztó művészetben ismerik fel önmagukat” (15). E demokratizmus jegyében, és persze a realizmusfogalom viszonyrendszereit tekintve került egymás mellé megannyi alkotói karakter és művészi felfogás, Beckett-től magyar naplóírókon és a Londoni Iskola festőin át a True Detective és a The Leftovers sorozatokig valamint Kentridge-ig.

György Péter új könyve William Kentridge-től kölcsönzi címét, aki voltaképpen egyik főszereplője ennek az igen komoly és kompakt munkának, az alcím mégis pontosabban orientálja az olvasót, ha arra kíváncsi, miről lesz szó ezen a bő 300 oldalon: Szerződés a valósággal. Realizmushoz való viszonyról, kompromisszumokról, hajlíthatatlanságról, művészi felfogásokról és emberi gyarlóságokról is szól ez a kötet, a szerzőtől már megszokottnak mondható, igencsak bőséges és informatív (láb)jegyzetanyaggal.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Pál Sándor Attila, Es.hu, 2019. április 26.