Valamikor a nyolcvanas évek elején az Európa Könyvkiadó megbízott, hogy állítsak össze egy kötetet Isaac Bashevis Singer novelláiból. Singer 1978-ban kapott Nobel-díjat, de néhány, itt-ott megjelent írásán kívül nem nagyon ismerték Magyarországon. Amikor bevittem a vaskos kéziratot, Borbás Mária bemutatott Karig Sárának. Nagyjából harmincéves voltam, Karig Sára jóval több, mint hatvan, de a villámtalálkozás ezzel a különös öreg hölggyel egy életre megmaradt. Középmagas, rendkívül vékony (mondhatnám, csontsovány) nő volt, fiúsan rövidre vágott, barna, vékony szálú hajjal, bő szárú nadrágban, a nyakánál brossal összefogott, hófehér selyemblúzban, sötétkék gyapjúszvetterben; bal kezében hosszú szipkába illesztett cigarettát tartott, jobbjával puhán, kicsit tétován kezet fogott, tűnődő, ragyogó barna szemmel rám nézett, aztán ki a Dunára, a szemközti budai oldalra, miközben láthatóan mélyen elgondolkozott, és jellegzetes búgó hangon mondott valami kedveset. Mint egy látomás, jelenés. Mint aki épp most lépett ki egy preraffaelita festményből.

Akkoriban szinte semmit nem tudtam róla. Később hallottam, hogy egyike volt az elsőknek, akik bemutatták Singer novelláit a magyar közönségnek. (A válogatásommal egyébként sokáig nem történt semmi. A hivatalos magyarázat szerint Singer vagy a kiadója-ügynöksége nem járult hozzá, hogy szemelgessünk a novellatermésből; állítólag ragaszkodtak hozzá, hogy vagy kötetről kötetre adja ki az Európa Singer novelláit, vagy jelentesse meg a Farrar, Straus & Giroux saját válogatását. A kiadó az utóbbi mellett döntött; 1984-ben Hét kicsi suszter címmel meg is jelent egy kötetnyi novella. Azt meg csak mostanában tudtam meg Szőnyei Tamás Titkos írásából, hogy a titkosrendőrség a hatvanas évektől figyelte Karig Sárát mint szerkesztőt. A bűnlajstrom egyik tétele épp arról szólt, hogy Singer írásaival cionista eszméket népszerűsít.)

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Benedek Mihály, Litera.hu, 2019. június 5.