Bodor Ádám azon írói képességéhez, hogy a próza nyelvét és közvetve a magyar nyelvet az ökonómia szétsugárzó prizmájába vonja, hogy a megválasztott szavak, mondatok pontossága a sejtések lebegően lehatárolhatatlan gazdag közegét képes megteremteni, azt hiszem, nem férhet kétség. Felcserélhetetlen tájai, figurái, és mindezekből adódóan szövegeinek atmoszférái eme nyelvi arányérzék révén váltak szerzői védjegyként felismerhetőkké — azzal, ahogyan a magyar nyelv ténylegesen teremtő, lebegő médiummá változik az elmondott és a nem-elmondott között. A szavak prizmákká változnak, és átvilágított, besűrített utalástereik valóban az irodalmi nyelv felcserélhetetlen médium voltát képesek színre vinni.

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Dánél Mónika, Műút, 2019. október 16.