Pál Sándor Attila ügyesen mozgatja a szépirodalmi és népköltészeti referenciákat, miközben teremtő gesztusokkal is él verseiben. Egyrészről megteremti a folytonosságot munkássága és az ismert, illetve ismeretlen elődök, a népi kultúra talentumaié között. A főhajtás gesztusa azonban nem válik kötelezően pátoszossá és automatikussá, inkább a saját, új művek létrejöttének előfeltételeként tűnik fel: Pál művei balladák, de a balladák redukciói, kritikái, karikatúrái is egyben; ez szinte lehetetlen vállalkozás lenne a hagyomány játékba hozatala nélkül.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bobák Szilvia, Art7.hu, 2019. november 19.