A hatalmi önkényt, a hazugságot, az igazságtalanságot Rajk ugyan zsigerszerűen elutasította, egzisztencialistaként pedig kifejezetten a morál politikába való visszavitelét szorgalmazta, világlátása 1968 előtt – legalábbis saját, némileg meglepő beállítása szerint – csak mérsékelten volt átpolitizált (60.). Ahogy a kötet egy pontján – Mink számos politikai jellegű kérdésének egyikére reagálva – megjegyzi, a politikai klíma alakulása érdekelte ugyan, de szellemi érdeklődését alapvetően más kötötte le. A nyíltan politikai (újbaloldali) művészetet és a politikai üzenetek anno roppant népszerű művészi kódolását ráadásul egyaránt zsákutcának ítélte.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Laczó Ferenc, Élet és Irodalom, 2020. január 17.