A szerencse lánya, mint önmagát nevezi? Vorkuta az északi sarkkörön túl fekszik, a tél szeptembertől júniusig tart, a szörnyű hideg, a megerőltető fizikai munka és a lelki stressz aláássa Karig Sára egészségét, vészesen lefogy, súlyos műtéteken esik át, haza már gyakorlatilag rokkantan érkezik. Senki sem csodálkozhatna tehát, ha hátralévő életében szívből gyűlölne bármit, ami a szovjet rendszerre, az oroszokra emlékeztetné. Ilyesmi azonban roppant távol áll tőle: az oroszokra egy rossz szava sincs, fejtegetéseiben megértéssel övezi őket, a nyelvüket és kultúrájukat pedig kifejezetten szereti. Néha úgy beszél a lágeréveiről, mintha a sorstól kapott volna egy különös lehetőséget egyedülálló tapasztalatok szerzésére.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Balogh Ernő, Népszava, 2020. január 4.