Radnóti többnyire visszafogott. Amikor egyetlenegyszer mégis kizökken a nyugalmából, az olvasó mély ellenszenvet gyaníthat. Király Istvánról szólva szembeállítja Ortutay Gyulával, akiről ezt mondja: „…Ortutay a kanti ’Suchtok’ mindhármával jó ismeretségben volt, a hatalomvággyal, a bírvággyal és a kéjvággyal. Magyarán ácsingózott a címek, rangok és az azokkal összefüggő lehetőségek iránt, nem volt érzéketlen a nagy és jó autók, és minden más privilegizált kényelem iránt, s szeretett baszni.” (158.) Ez az egyetlen mondatzárás jól jelzi, mennyire utálta azt a tipikus figurát, akire máskor is többször utalt, például a Nádas-esszékről szóló bírálatában (Erotikus kísérletek. Holmi, 1996/9) vagy az itt közölt interjúban, és mennyire azokat a nőket, akik – nyilván nem ingyen – tárgyként tekintettek önmagukra. És utálja továbbra is, hiszen mindig van lehetőség a hatalomhoz dörgölődzni – de azért közben nem árt nagy és egyedi családokat-barátokat emlegetni (Ortutay Radnóti Miklóst) –, aztán a megdőltekor szembefordulni vele.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Demény Péter,  Dunszt.sk, 2020. február 20.