Történetmesélésre nincs mód a versben. A vers olyan, mint egy ügyes rajz, csak a feltétlenül szükséges vonalakat tartalmazza. Persze ez az előnye is: versben nem kell kiderülnie, hogy hol és hogyan történik valami. A próza viszont olyan, mint egy filmjelenet, amit egy stúdióban vesznek fel, ahol muszáj berendezni a stúdió hátterét is ahhoz, hogy plasztikus legyen a történet. Ebben a „berendezésben” van valami élvezetes. A szakállas Neptun novellái mind meleg férfiakról szólnak, ezt a világot jól ismerem, jól be tudom rendezni.

[…]

A teljes cikk itt olvasható »

Forrás: Bobák Szilvia, Marieclaire.hu, 2020. május 27.